|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 117 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-117 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Csíky Boldizsár 2008. december 9.A Kolozsvári operamesék sikerén felbuzdulva a magyar médiában példa nélküli vállalkozásként a kortárs magyar zene nézőkhöz való közvetítését tűzte ki célul a Duna Televízió, és kérte fel rá Selmeczi Györgyöt, a kolozsvári zeneszerzőt, karmestert. Az új, havonta jelentkező zenei sorozatot Kortársaim címmel indul, amelynek első darabja, a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár zeneszerzőről készült portré, december 10-én kerül a képernyőreA hetvenegy éves Csíky Boldizsár után januárban Orbán György, majd februárban Csemiczky Miklós következik. /Kánya Gyöngyvér: Kortársak a Dunán. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./2009. március 30.Selmeczi György zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője a háborús és békeidők dalairól tartott előadást Marosvásárhelyen, a Kemény Zsigmond Társaság vezetőjének, Csíky Boldizsár zeneszerzőnek a felkérésére. /Máthé Éva: Selmeczi György: „Mindez giccs” = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./2009. április 30.Szilágyi István író, a Helikon főszerkesztője volt Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság meghívottja, aki regényeiről, szerkesztői munkájáról beszélt. A Bernády Házban Csíky Boldizsár mint házigazda beszélgetett a prózaíróval. /Antal Erika: A regény íratja magát. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./2009. május 5.Jó hangulatú estet szervezett a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság a múlt héten. Csíky Boldizsár zeneszerző beszélgetett Szilágyi István kolozsvári íróval, a Hollóidő, a Kő hull apadó kútba szerzőjével. A diktatúra idején jelentős művek születtek, ma azonban nem születnek azoknál jelentősebbek. Az olvasáskultúrából a szenzációhajhászás maradt, aminek tökéletesen megfelelnek a mai, írói dossziéügyek – mondta Szilágyi István. /Nagy Botond: Alkotói párhuzamok. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./2009. május 23.Gulag, Kola, Recsk, Duna-csatorna, Bor, Földvár, Apahida, Szibéria, Katyn … A lista távolról sem teljes. A náci emberirtás, megtörténése óta, kötelező oktatási anyag az iskolákban. A kommunizmus rémtetteit a történtek óta és után is félelem, és a történelem hallgatása borítja. Jobbára a művészek hallgatása is. Csíky Boldizsár Gulag című új zeneműve szimfonikus emlékezés. Arról szól, hogy a szenvedés iszonyatától nem lehet megszabadulni. Összetört népdalok foszlányai, egy harang, az erőltetett menet ritmusa… Csíky Boldizsár Gulag c. szimfonikus művének marosvásárhelyi bemutatója május 21-én volt. /Csíky Csaba: Oly korban éltem én… Bemutató a XXXIX. Marosvásárhelyi Zenei Napokra. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./2009. június 9.135 éve született, 60 esztendeje hunyt el Sényi László császári és királyi kamarás, a Kemény Zsigmond Társaság „ingyenes és mindenes” főtitkára. A marosvásárhelyi református temetőben nyugszik felesége, gr. Toldalagi Anna és több más jeles helybeli személyiség társaságában. A KZST hőskorának meghatározó egyénisége, a két világháború közötti időszak markáns vásárhelyi alakja síremlékén megkopott a felirat. Adamovits Sándor, a Helikon – Kemény János Alapítvány elnöke kezdeményezte, a Kemény Zsigmond Társaság és a Castellum Alapítvány vezetősége felkarolta az ötletet, hogy újrafestessék a sírkő feliratát, és közösen idézzék fel Sényi emlékét. A bensőséges megemlékezésre június 5-én került sor. A sírnál Csíky Boldizsár, a megújult KZST elnöke és Fülöp Géza, a társaság titkára méltatta Sényi László érdemeit. /Sényi Lászlóra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./2009. október 1.Demény Péter kolozsvári írót, szerkesztőt, egyetemi tanárt faggatta a költői inspirációról és az alkotási folyamat műhelytitkairól Csíky Boldizsár, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke az évadnyitó találkozón, a marosvásárhelyi Bernády Házban. Demény elsősorban a költők egymás közötti viszonyáról beszélt, példaként Babitsot említve, aki a fiatal költők és írók számára afféle ítélkező pulpitust is jelentett, mert hozzá vitték, neki mutatták meg legelőször zsengéiket, és vakon bíztak értékítéletében, ízlésében. A huszadik század második felében alkotó írók számára szerinte már nem adatott meg egy ilyen patrónus. Illyés Gyula vagy Tamási Áron még maga köré gyűjthetett az akkori fiatalokból néhány tollforgatót, de a romániai magyar íróknak erre már nem futotta, nem voltak mestereik. Demény meggyőződése, hogy az írás magányos művészet. Ennek látszólag ellentmondva azt állítja, hogy az írás kollektív eredetű is, hiszen minden leírt mondatnak van valahol egy szellemi előzménye, és ilyen szempontból senki sem először ír le valamit. /Antal Erika: Az író magányossága. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./2010. március 2.Arcokon derengő angyalokKZST-est a Kultúrpalotában Rendhagyó estet szervezett múlt havi rendezvényén a Kemény Zsigmond Társaság. Különlegeset, egyrészt mert amegszokottól eltérően a Kultúrpalota nagytermébe várták a közönséget, másrészt meghívott vendégük okán, akinekelőadása egyaránt szólt költészetről, zenéről, képzőművészetről és filozófiáról, mindezt saját tapasztalatokon csiszolódott nézőpontból, szubjektív értelmezésben. Bálint Réka zongorajátékát követően Csíky Boldizsár, a KZST elnöke kérdéseire Nagy Attila költő, számos kötet szerzője, szakmáját tekintve orvos, válaszolt. – Verseidben van egy tudatos, világos megfogalmazás, ugyanakkor a szép állapotok mellett rendkívül fontos számodra a forma. Azt mondod, nem tudod, mi a vers, de a formára nagy gondot fordítasz és nem mindegy számodra az sem, hogy milyen kultúrák vannak a hátad mögött. Mennyire gyűr mindez maga alá? – Amikor leülök verset írni, általában a barokk zene inspirál. Nagyon szeretek olvasni, könyves családból származom. A forma nem gyűr maga alá, hogy ki mit használ, az elsősorban alkati dolog. Vannak költők például, akik nem bírnak az antik formákkal. Inkább ihletről van szó. Elindul az emberben valami, ami hozza magával a formát. De ha ez a forma sérti a belső hangot, akkor el kell dobni. Sokat olvasom a misztikusokat, Hésziodoszt, Hermész Triszmegisztoszt. Az Eckhart mester szerinti belső elvonulás híve vagyok, ami nem a világgal való szakítást jelenti, hanem önmegtisztulást, de a köz érdekében. Ezen a ponton találkozik a keleti és a nyugati misztika. Nagyon kedvelem a dolce stil nuovo-t és Jékely szerelmi költészetét. Ezek a dolgok érdekelnek. Ami a festészetet illeti, Giotto a kedvencem, nála tudom követni a lélek működését, arcain átdereng valami angyali. Úgy érzem, az ember errefelé kellene irányodjék. Orvos vagyok, első (gyerek)versemet negyedikes koromban írtam. Székely János verseim miatt a földbe döngölt, de irodalmat, filozófiát tanultam tőle, ő vezetett be a mítoszok világába is. A formára visszatérve, nagyon összejátszik a zene a nyelvzenével. Az írásról is azt tartom, amit a szakmámról: első helyen áll az alázat. És amit körülöttem látok, messzemenően nem az... Azokat az alkotókat becsülöm, akik emberileg is nagyok voltak. Mert voltak olyan kitűnő művészek is, akik emberi szempontból elítélendők. Nem tehetek róla, de én ha ilyenről hallok, bezáródom. Jékelyt ezért becsülöm oly nagyra, egyik kedvenc költőm, mesteremnek tekintem. Akárcsak Székely Jánost, aki mindenféle plecsnit, kitüntetést visszautasított. Ami viszont nagyon fáj: hogy micsoda züllés következett be a magyar nemzet lelkében. Erdélyinek vallom magam, magyar, örmény és német vér keveredik bennem, ezért is vagyok rendkívül toleráns. De ez a züllés – fáj. Ami rendkívüli módon feltölt, az a természet. Sokszor leülök a Somostetőn, a Maros partján. Ilyenkor mindig újra rádöbbenek, hogy csoda az élet – válaszolta Csíky Boldizsár kérdéseire színes, pergő, felolvasásokkal gazdagított előadásában Nagy Attila, szép számú közönség előtt, a KZST februári délutánján. Nb. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. április 29.Forrásközelből hangyaszorgalommalJó érzés volt vásárhelyinek lenni kedden délután a Kemény Zsigmond Társaság estjén, amelynek vendége Pál-Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros volt. A szerző egy régen hiányolt és valószínűleg hamar népszerűvé váló könyvet, Marosvásárhely történetének első kötetét, Marosvásárhely története, I. kötet. A kezdetektől 1848-ig, mutatta be, amely a kezdetektől 1848-ig követi településünk múltját. A műhöz illő zenéről a vendéglátó Csíky Boldizsár zeneszerző gondoskodott, aki a szerzőt azzal a reménnyel ajánlotta a közönség figyelmébe, hogy várjuk a kötet folytatását. A történetírás nagyon adós volt ezzel a kötettel, amelyet egy olyan hangyaszorgalmú ember írt meg, aki hiszi magáról, hogy köze van a "közhöz", szereti ezt a mi kis városunkat. Pál-Antal Sándor, a történelemírás nagymestere, hajnaltól késő estig dolgozva az elmúlt másfél évtized alatt, tizenöt történelemmel kapcsolatos könyvet írt, amelyek a Mentor Kiadónál láttak napvilágot – hangzott el Káli Király István, a kiadó vezetőjének ajánlásában. Az1989-es fordulat és az utolsó húsz év irodalma nélkül, amikor több könyv jelent meg, mint korábban együttvéve, Pál-Antal Sándor műve nem születhetett volna meg. Ahogy az éveken át tartó magányos levéltári kutatómunka nélkül sem, amelynek során új dokumentumok kerültek elő. A hét évszázad történelmét felölelő anyag egybeszerkesztése nem volt egyszerű dolog. Pál-Antal Sándor nem lineárisan mutatja be a történelmet, hanem témakörök – gazdaság, politika, művelődés – szerint fogalmazza meg a lényeget arról a fejlődési folyamatról, amelynek során a város a Székelyföld keretéből kilépve Erdély negyedik településéve vált – méltatta a könyvet Spielmann Mihály főkönyvtáros, aki a két világháború közötti próbálkozások bemutatására is kitért. Majd a szerző lépett a Kultúrpalota kistermének pódiumára, s beszámolt arról, hogy csíki születésű fiatalemberként hogyan vált igazi, vitathatatlan marosvásárhelyivé. A kolozsvári egyetem történelem szakának végzős hallgatójaként, 1963-ban az Állami Levéltár marosvásárhelyi fiókjához helyezték, ahol 42 éven át dolgozott. Fél évszázada él fogadott szülőföldjén, amelynek történelmét a legtermékenyebb erdélyi történészként az említett 15 kötet mellett száz tanulmányban és újságcikkek sokaságában dolgozott fel. Mivel tevékenysége első felében olyan írásokat kértek tőle, amelyeket az olvasó könnyen megért, ezt a stílust vitte át a szakdolgozatokra és a könyvekre is. Helyzeti előnyét kihasználva, történészként a levéltárban arra törekedett, hogy a források tiszta vizéből ihletődjön. Kezdetben alkalomszerűen foglalkozott a város történelmével, elsősorban olyan cikkek helyesbítése kapcsán, amelyek nem a történelmi hűséget tükrözték. S bár 1989-ig alig jelent meg néhány tanulmánya, a levéltári dokumentumok rendezése és leltározása kapcsán elraktározta az emlékeket, s amikor lehetőség adódott, csak a pontos forrásokat kellett megkeresnie. Tófalvi Zoltán ajánlására fordult a Mentor Kiadóhoz, amellyel azóta is tart az állandó munkakapcsolat. Bernády György 1916-ban egy történészcsoportot kért fel Vásárhely történetének megírására, s a hetvenes években egy 22 tagú munkacsoportot bíztak meg ezzel a feladattal, de számottevő eredmény egyik próbálkozásból sem született. Pál-Antal Sándorban egy évtizeddel ezelőtt merült fel egy Marosvásárhely történetéről szóló, hozzáértéssel megírt tanulmánykötet összeállításának gondolata, amihez résztanulmányokra volt szükség. Ebben volt segítségére két, Marosvásárhely történetére vonatkozó tanulmánykötet, a város történetéről szóló kisebb tanulmányok, valamint az a négy könyv, amelyek a történelem különböző vonatkozásait dolgozták fel. A már készen levő forrásanyagot újabb levéltári munkával kiegészítve született meg az átfogó mű, amelyre ezentúl lehet majd hivatkozni, részleteiben kiegészíteni – mondta a szerző, aki ígéretet tett, hogy a folytatás sem marad el. Majd hozzátette, hogy résztanulmányok hiányában sok időt felemésztő kutatómunkához az eddiginél jelentősebb támogatás, anyagi fedezet szükséges, hogy ne csak az erkölcsi elégtétellel maradjon a könyvespolcot megtöltő kiadványok nyomán. A továbbiakban a marosvásárhelyi boszorkányüldözéssel valamint a levéltárral kapcsolatos kérdésekre válaszolt. A rendezvény hangulatához illő zenét, Metz Albert Vonósnégyesét a filharmónia művészeiből álló együttes, Láni Oszkár dalait Tróznerné Szabó B. Kincső adta elő Ávéd Éva zongorakíséretével. A szerző előtt pedig hosszú sor állt, hogy dedikáltassa a kötetet. Mert ahogy Spielmann Mihály mondta, "ezt a könyvet jó beilleszteni a könyvespolcra, asztalra tenni, forgatni". Tegyük hozzá, hogy minden vásárhelyi családban. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 6.Tavaszi zenehónapKezdődnek a XXXX. Marosvásárhelyi Zenei Napok Ma délután kezdődik Marosvásárhely egyik legrégebbi és legnívósabb fesztiválja, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia által immár negyvenedik alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Zenei Napok. A nagyszabású tavaszi zenei szemle szinte egy hónapon keresztül zajlik a város több helyszínén, számos hazai és külföldi meghívott előadóművész, kamarazenekar, együttes és karmester részvételével, több újdonsággal. Ezek egyike, hogy nem csak klasszikus zenei hangversenyekre, hanem kiegészítő rendezvényekre is sor kerül a május huszadikán záruló fesztiválon: lesz könyvbemutató, teremnévadó ünnepség a Pálffy-házban, rendkívüli dzsesszkoncert, zenés beszélgetés Perényi Miklósról, illetve Ó- és Újszövetségi szövegek zenei remekművekben című zenés-verses előadóest, amelyen Maia Morgenstern színművésznő működik közre. Ma este fél hétkor a Kultúrpalota előcsarnokában Sebastian Craciun könyvének bemutatójával kezdődik a szemle, amelynek nyitóhangversenyére hét órakor kerül sor a nagyteremben. Az Angliából érkező Alexander Walker vezényletével, a szintén Angliában élő Remus Azoitei hegedűművész közreműködésével W. Boyce, Csajkovszkij és Sosztakovics műveit hallhatja a minden bizonnyal teltházas közönség a 28-as bérletérvényességű koncerten. A második hangverseny vasárnap 19 órakor kezdődik ugyanott: a Marosvásárhely fiatal tehetségeinek fellépési lehetőséget nyújtó hangversenyen a Művészeti Líceum tanulói muzsikálnak, míg jövő kedden, este hét órától kamarazene koncerten játssza a Tiberius Vonósnégyes Beethoven és Mendelssohn műveit. Szerdán, május 12-én délután öt órakor a Metz Albertről, László Árpádról, Szalman Lórántról és Szabó Csabáról elnevezett, Pálffy-házbeli termek névadó ünnepsége következik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zeneművészeti Kara kórusa, Péter Béla, Fülöp Alajos, Kardos Margit, Csíky Borka, Kecskés Ávéd Csilla, Ávéd Éva, Pásztor Izabella és Molnár Tünde közreműködésével, az eseményen Csíky Boldizsár zeneszerző és Csíky Csaba, az egyetem tanára tart előadást. A szemlén számos további meghívott lép fel Ukrajnából, Görögországból, Magyarországról és Oroszországból. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 26.A város meséiRánézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota. Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította. Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2010. július 5.Sorsunk megélőjeBernard Le Calloc’h Marosvásárhelyen Bernard Le Calloc’h francia tudós, történész és nyelvész. Furcsamód, munkásságának, életművének hírnevét a magyarsággal kapcsolatos kutatásaival teljesítette ki, azon belül Kőrösi Csoma Sándor életének, munkásságának tanulmányozásával. Olyannyira, hogy ma – francia létére – mint az egyik legavatottabb, leghitelesebb Kőrösi-kutatót ismeri a világ. Az idős professzor vallja, hogy hat évtizednyi magyarságkutatás őt is magyarrá tette – és ennek bizonyítékát is adta szombat délelőtt a Deus Providebit Házban, a Székely Nemzeti Tanács ünnepségén. Ünnepségen, amelyen Bernard Le Calloc’h a tanács Gábor Áron- díját vette át. Szép számú közönség fogadta a vendéget, a székelyek barátját, a résztvevőket Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke üdvözölte. Mint mondta, 2006-tól olyanoknak adták és adják át a díjat, akik sokat tettek a közösség erősítéséért, az autonómia kiharcolásáért, hagyományaink megtartásáért. – Egy rendkívüli ember, a tudomány kivételes egyénisége van körünkben, hogy a díjat személyesen vehesse át – tette hozzá laudációjában Gazda József. – Brétagne szülötte, de tudományos munkásságának igen jelentős részét a mi múltunk, szerepünk az emberiség tudományosságában kutatására fordította. De nem csak Kőrösi Csoma révén foglalkozott velünk: munkássága kibővült, fél tucat könyve jelent meg rólunk, Rákóczitól a csángókig. Óriási szerepet játszott abban, hogy nagyjainkat megismerje a nyugati világ tudományossága. Ritka, hogy egy nyelvészt az emberiség nagyjának tartsanak. Kőrösi Csoma Sándor munkássága a kulturális világörökség részévé vált. Az életművek azonban meg is halhatnak. Csomával ez nem történt meg, és ezt nagyrészt Bernard Le Calloc’h hihetetlenül akaraterős személyiségének, szenvedéllyel átitatott munkásságának köszönhetjük. Ő 1947-ben került Gödöllőre franciát tanítani és magyart tanulni. De nem csak megtanult magyarul, hanem lelkében is sorsunk értőjévé, átérzőjévé, megélőjévé vált. A szellemóriások szintjén nincsenek nagy vagy kis népek. Köszönjük, hogy Kőrösi Csoma Sándor szellemóriását a világ köztudatába beemelte. Haller Béla francia nyelven köszöntötte a vendéget, majd Izsák Balázs adta át a Székely Nemzeti Tanács díját és az azzal járó oklevelet Bernard Le Calloc’h-nak, aki a rendezvény második felében tartott előadást. A tolmács hiánya miatt aggódni felesleges volt: gyönyörűen megfogalmazott, tiszta és hibátlan magyar nyelven, tökéletes kiejtéssel beszélt a francia magyarságkutató Kőrösi Csoma Sándorról, pontosabban a vele kapcsolatos, róla elterjedt tévhitekről és azokról a könyvekről, tanulmányokról, amelyek szerzőinek ezen tévhiteket köszönhetjük. A korai kutatók tudománytalan magatartásáról és gyakran felületes állításairól, amelyek következményeként a tévedések folyamatosan ismétlődtek és ismétlődnek egészen a mai napig. – Szűkszavúsága, tartózkodó viselkedése miatt szinte semmit sem tudunk Csomáról. Utazásait csak nagy vázlatokban írta le, születési helyéről, hátteréről, szülei helyzetéről, sőt, életkoráról egy szót sem szól. Még saját állításait sem szabad szentírásnak venni, néha ő is téved. Még osztálytársai, barátai sem beszélnek koráról, szüleiről. Az anyakönyvi kivonat szerint öt évvel idősebb a kelleténél, az igazságot leginkább három forrásból deríthetjük ki, ezek egyike, a porosz rendőrség halle-i jegyzőkönyve szerint akkor 28 éves volt, tehát az 1780-as évek vége felé születhetett – mondta számos további példával ellátott, rendkívül érdekes előadásában Bernard Le Calloc’h, akinek a rendezvény végén Izsák Balázs az egészségi okok miatt hiányzó Csíky Boldizsár dedikált kézírásos kottáját adta át – kórusművet Jánosházy György Kőrösi Csoma Sándor által ihletett versére. És mint megtudtuk, a professzor saját autóját vezetve érkezett Párizsból, hogy átvehesse a díjat – Bernard Le Calloc’h az idén 85 esztendős Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 22.KZST +20Ünnepel a Kemény Zsigmond Társaság. Az ötödszörre újjászületett, nagy múltú marosvásárhelyi közművelődési egyesület húsz évvel ezelőtt, 1991. január 17-én tartotta első összejövetelét a Bolyai Farkas Középiskola zsúfolásig megtelt dísztermében. Nagy esemény volt az akkor a város magyarsága számára, értékes hagyomány továbbvitelét, megújítását, a korigényekhez való igazodását vállalták fel a társaság alapító tagjai és a frissen választott vezetők. Tudatában voltak, hogy a megújuló társadalomban komoly szerep hárul rájuk, a KZST a megváltozott körülmények közt is fontos tényezővé válhat Marosvásárhely szellemi életében. És az is lett, az eltelt két évtized ezt igazolja. Berde Mária, akit Dávid Gyula irodalomtörténész ezen a nyitóesten idézett, kiragadva az írónő egyik 1928-ban megfogalmazott gondolatát, tudta, hogy a több mint nyolc évtizeddel korábban megfogalmazottak az újraindulást szorgalmazó értelmiségiekre is érvényesek. "... mindenkire bízatik valami, kicsire kisebb, nagyobbra nagyobb, reánk itt e helyen az esett, hogy a háború után járó fájdalomnak, gyűlölködésnek, közönynek és anyagiasságba süllyedt életfelfogásnak az esztendőiben lomha és mégis örvényes folyón mentsük át a feléledő új munkakedv partjaira az önzetlen, másra soha rá nem törő, önértékében boldogan kiteljesülő szellemi munka fehér glóriás géniuszát." Nagyjából hasonló körülmények között kellett a követőknek is végezniük a maguk értékmentő tevékenységét. És majdnem mindenki tette azt, amit becsületbeli kötelességének érzett. Egyesek azóta elhunytak, mások kissé eltávolodtak a KZST-től, de mindig akadtak olyanok, akik átvegyék a stafétabotot. Ennek köszönhető, hogy húsz év múltával itthon és jóval távolabb is számos híve van a társaságnak, elismerés övezi munkásságát, és szívesen jönnek rendezvényeire a honi és anyaországi jeles irodalmárok, művészek, tudósok, előadók. Lapozgatom a 91-es Népújság-kollekciót, böngészem a sárguló oldalakat, keresgélem a KZST akkori eseményeiről szóló tudósításokat, interjúkat. Van elég. Álljunk meg Gergely Géza Egy régi-új Társaság köszöntése című cikkénél. A színházi rendező már rég nincs közöttünk, mint ahogy a megújult KZST első elnöke, Oláh Tibor irodalmár, egyetemi tanár, alelnöke, Tonk Sándor történész is végleg eltávozott. Íme egy jellegzetes részlet a szövegből: "A legnagyobb élmény számomra: az újrakezdés feletti öröm, az együttlét boldogsága. Az, hogy olyanokkal is találkozom, akikkel több mint négy évtizeddel ezelőtt ugyanebben a teremben össze-összegyűltünk... És mint akkor régen, kialusznak a fényes csillárok, ünnepi csend üli meg a termet. Csakhogy Sényi Laci bácsi helyett, aki időközben az elíziumi mezőkre költözött, ez alkalommal fáradhatatlan jó barátunk és közírónk, Oláh Tibor jelenik meg a rivaldafényben. Alakulás-e vagy újraalakulás ez a mai rendezvény? – teszi fel az elnöki megnyitóbeszédében a főbenjáró kérdést. "Megválaszolása sokban függ attól, hogy a közeljövőben mivé válik, fejlődik – s remélhetőleg terebélyesedik – a most beinduló marosvásárhelyi társaság: márpedig ezt csak az egyesülethez önként csatlakozó tagság és a szabadon választott vezetőség hivatott eldönteni." Eldöntötték. A KZST-nek, amely a két évtized folyamán többnyire Bernády György nagyszerű megvalósításában, a Kultúrpalota kistermében gyűjtötte egybe az érdeklődőket, hűséges törzsgárdája alakult ki. Inkább korosnak mondható, mint fiatalnak, de az ifjak felé megmutatkozó folyamatos nyitás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, nyilvánvaló lesz a közönség-utánpótlás jelenléte az összejöveteleken. Legyünk optimisták ezen az évfordulón. Oláh Tibor is így állt és tevékenykedett az egyesület élén, és ugyanez az őt követő elnök, Csíky Boldizsár zeneszerző alapelve is. És titkárként Fülöp Géza vegyész-informatikus is azonos derűlátást, következetességet és nyitottságot tanúsított a KZST eddigi két évtizede során. A jubileum számvetésre is alkalmat ad. A tizedik évfordulón Fülöp Géza már számos beszédes adatot felsorakoztatott, többek között közel 100 előadást és 69 előadót említett. Ezt bizonyára a január 25-i ünnepi összejövetelen is megteszi, látványos gyarapodással szemléltetve az elért eredményeket. De talán nem is a konkrétan mérhető sikerek a leglényegesebbek. Hanem az, hogy ebben a valós értékeket háttérbe szorító, emberségéből kivetkőzött társadalomban és korszakban, ahol mindenekelőtt a pénz az úr, anyagiak nélkül, szinte a semmiből sikerült a KZST-nek a szellemet és humanizmust olyan hőfokon éltetnie, hogy abból havonta vagy még gyakrabban egész közösség biztosíthatott magának lelki meleget, tartós élményeket. A társaság mellé a szóban forgó időszakban hála Istennek több más hasonló alakulat sorakozott föl, mindenik igyekszik becsülettel végezni a maga munkáját. És mindenikükre szükségünk is van. A KZST azonban a tradíció zászlóshajójaként mindig is megkülönböztető figyelemre tarthat számot. Éltetőinek ezt tudniuk kell. Csak így tovább, Kemény Zsigmond Társaság! N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 27.Jubiláló KZSTHúsz éve alakult újjá a nagy múltú közművelődési társaság Nívós összművészeti esttel, teljes telt házas közönség előtt ünnepelte újjáalakulásának huszadik évfordulóját a Kemény Zsigmond Társaság. A tizenkilencedik században az akkor Vásárhelyen élő Tolnai Lajos alapította egylet viharvert története során számos megszűnést, betiltást ért meg, de mindig újjáalakult; évszázadtól, évtizedtől függetlenül voltak olyanok, akik úgy érezték: folytatni kell a nagy elődök munkáját, az egykori hagyaték szellemében. Így történt 1989 után is, a társaság legújabbkori történetének huszadik évét ünnepli. Kedd délután a Kultúrpalota Kistermében Csíky Boldizsár elnök Kemény János és Marosi Ildikó szavaival üdvözölte a jelenlévőket, majd Fülöp Géza alelnök szólt röviden a társaság utóbbi húsz évéről: – Ceausescu rémuralma után az erdélyi magyar civil társadalom magára talált, létrehozta az igény és szükség diktálta szervezeteit. 33 marosvásárhelyi értelmiségi közművelődési egyesületet alapított, amely Gálfalvi György javaslatára felvette az egykori Kemény Zsigmond Társaság nevét: vállalva a folytonosságot, a társaság újjáalakult. Első elnökének Oláh Tibort, a színművészeti egyetem tanárát választották. Időközben változott a város és változtunk mi magunk is. A régi KZST irodalmi egyesület volt, ma közművelődési társaságként kell működnünk, feladatunk az irodalom, a művészetek, a kultúra és a tudomány terén elért eredmények ismertetése, terjesztése. Úgy érezzük, képességeink szerint sikerült eleget tennünk felvállalt céljainknak. Mai összejövetelünk a 188., hamarosan kötetbe foglaljuk eddigi estjeinket – mondta az alelnök, majd ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész játéka (Chopin- művet zongorázott) után Dávid Gyula tartott előadást a huszadik század közepén betiltott KZST utolsó öt évéről és az azt követő időszakról. Mint értekezéséből kiderült, a háború után 1944 decemberében szervezték az első estet, amelyen többek közt Molter Károly is részt vett, 1948-ban pedig a forradalom százéves évfordulóját ünnepelték előadás-sorozattal. Az év végén a társaságot betiltották, a KZST szelleme akkor támadt fel, amikor 1973-ban Marosi Ildikónak megjelent a társaságról írt kötete. A Castellum Alapítvány mint testvérszervezet nevében Haller Béla köszöntötte a jubiláló KZST-t, ezt követően Nagy Attila olvasott fel fordításaiból és verseiből. Zeno Vanceának, a KZST egykori tagjának Áprily- megzenésítését Madaras Ildikó énekelte Szőnyi Márta zongorakíséretével, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, Kemény János unokája nagyapjának a KZST-n 1941-ben elhangzott, kötetben meg nem jelent elnöki megnyitóját olvasta fel és köszönte meg a maga és a család nevében, hogy a társaságot újjáélesztették és megtartották azt a szellemiséget, amelyet a nagyapja is próbált éltetni egykoron. Oláh Tibor lánya, Kristó Oláh Boróka édesapjáról szólt, Oláh Tibor KZST-beli tevékenységéről beszélt, mint mondta, életében kiemelten fontos szerepet játszott a társaság, a hatvanas évekbeli stúdiós irodalmi estjeivel az akkor még nem létező KZST hagyományait folytatta. Pályáját az igényesség jellemezte önmaga és mások felé. Kilyén Ilka színművésznő Berde Mária Szentségvivők című regényének címadó történetét mondta el, Kovács András Ferenc verseit olvasta fel, az est végén, ifj. Csíky Boldizsár zongorajátékát követően (Csíky Boldizsár szerzeményét adta elő) Sebestyén Aba színművész szavalta Tompa László Lófürösztés című, méltán ismertté vált és a társaság múltjára, jelenére, jövőjére egyaránt igen jellemző költeményét. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely) 2011. július 9.KZST – 1991 – 2011Kétszázadik estjéhez közeledik a húsz éve újraalapított Kemény Zsigmond Társaság. A hamvaiból mindegyre újjáéledő vagy csak csődhelyzeteiből kilábaló nagy múltú marosvásárhelyi alakulat januárban tartotta legutóbbi feltámadásának jubileumi összejövetelét. Most évfordulós kiadványát is eljuttathatja az érdeklődőkhöz. Az anyagi lehetőségekhez igazodó, szerény kötet jóval vékonyabb, mint a Társaság gazdagabb korokban kiadott ünnepi könyvei, mégis értékes és megbecsülendő füzet, a távolabbi múlt gyöngyszemei is megcsillannak benne, és a közelmúlt, az utóbbi két évtized magyar szellemi élete is bizonyítja életképességét általa. És ez is könyvritkasággá válik pár esztendő múltán. Múltról és jelenről ír elöljáróban Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke. Fényképek, sajtószemelvények és levelek, dokumentumtöredékek illusztrálják közlendőit. Az elődöket is sűrűn megidézi, a Társaság egyik egykori jeles éltetője, Sényi László méltatását például az író Molter Károlytól kölcsönzi: "Egyike azoknak a romantikus nemzeti különlegességeknek, amilyenekből az erdélyi kisebbségi magyar sors is csak keveset termelt ki... Osztályának erkölcseiből nem azt vette át, amit megszoktunk volt, hogy a művészet csak úri szórakoztató, hanem önmaga állt be az aktív művészet alázatos elősegítőjének. Lehetetlen meghatottság nélkül nézni... amint átalakult szellemországunk egyik láthatatlan oszlopának, s maga sem tudja, hogyan, miért, hősi szépségben hordja vállán népünk egyik fönntartó mestergerendáját." A "mester- gerenda"-hivatást sokan felvállalták a KZST hosszú története folyamán. Ezt köszöntötte többek közt Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke, ezt részletezte átfogó tanulmányában az irodalomtörténész Dávid Gyula a januári vásárhelyi ünnepi esten, erre tért ki sajtótudósításokra alapozó visszatekintőjében Fülöp Géza informatikus, a KZST főtitkára. A kötetből nyilván nem hiányozhat az újraalapító tagok és az utóbb nyilvántartásba vettek névsora. És pontos képet alkothatunk arról is, milyen változatos, tematikailag, műfajilag mennyire gazdag élménykínálattal lepte meg hallgatóságát a Társaság 1991 és 2011 között. Számos honi és külföldi, többnyire anyaországi kiválóság, író, költő, művész, tudós, kutató professzor és más nagyszerű személyiség tisztelte meg aktív jelenlétével a szóban forgó 187 rendezvényen a marosvásárhelyi közösséget, közönséget. Volt, aki verset is ajánlott a Társaságnak. Nagy Attila Krúdy-ősz című költeménye éppenséggel a jubileumi kiadvány számára született. Marosi Ildikó irodalomtörténész pedig több dokumentumértékű képet bocsátott a szerkesztők rendelkezésére. A MasterDruck nyomdában megjelentetett ízléses kötethez, melynek címoldalán Dóczyné Berde Amál eredeti rajza látható a magyarkapudi báró Kemény-kúria romjairól, a KZST ősszel újrainduló rendezvénysorozatán bizonyára még hozzá lehet jutni. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2011. augusztus 23.Hatszáznál több magyarságkutató tanácskozik KolozsváronVII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Nyelv és kultúra a változó régióban címmel zajlik ezen a héten Kolozsváron a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, amelyre több mint hatszáz, a világ minden tájáról származó, magyarságtudománnyal foglalkozó szakember érkezett. A Kolozsvári Magyar Opera nézőterén megtartott megnyitón beszédet mondott Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke, Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára, Andrei Marga, a BBTE rektora, László Attila alpolgármester, Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora. Felolvasták Traian Băsescu államfő és Kelemen Hunor művelődési miniszter üzenetét. Schmitt Pál három erdélyi magyar értelmiségit tüntetett ki elnöki érdemérmével: Czirják Árpád pápai prelátust, Pozsony Ferenc egyetemi oktatót és Somai József nyugalmazott közgazdászt. Az emeleti előcsarnokban székelyföldi fotósok székelyföldi tárgyú, egy napig látható kiállítást nyitottak, majd elkezdődtek a plenáris ülések. Magyarul köszöntötte a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus résztvevőit Tuomo Lahdelma, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság finn elnöke a Kolozsvári Magyar Opera nézőterén megszervezett nyitórendezvényen. Tuomo Lahdelma szerint ez a kongresszus azért jelent mérföldkövet, mivel olyan helyen szervezik meg, ahol sűrített módon van jelen a magyar múlt. Schmitt Pál, Magyarország elnöke beszédében örömét fejezte ki azért, hogy a román államfővel közösen vállalták el a fővédnökséget, majd azt hangsúlyozta: Erdélyben több, eltérő nyelvű népcsoport lelt otthonra, és alakították ki életterüket, ezért itt a hagyomány egyedülálló módon él. – A kongresszus fő témája a világban is időszerű kérdést vet fel. A XXI. század elején a sajátos kultúra újra felértékelődni látszik – hangoztatta Schmitt Pál, majd bejelentette: elvállalja a védnökséget az országos levéltár kolozsvári fiókjában található történelmi dokumentumért. Megtudtuk: az államfő védnökséget vállalt egy többkötetes szótár kiadásának támogatásáért is, amelynek 2006-ban már elkészült az első kötete. Schmitt Pál beszédében többször idézte Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszort, miszerint „Kolozsvár maga a sűrített Erdély”, illetve a kisebbségi és a többségi nyelv között létrejövő kapcsolat milyenségére vonatkozóan. Florin Stamatian prefektus felolvasta Traian Băsescu államfő üzenetét. Az román elnök szerint közös megértésre van szükségünk a mai gazdasági és önismereti válságban, ugyanakkor a nyelv és a kultúra meghatározó marad bármely nép életében. Stamatian megemlítette saját gyermekkorát, amelyet magyar barátok társaságában töltött el. Szerinte is fontos, hogy az anyanyelvet ne zavarják „európaizmusok”, és az, hogy Kolozsvár közös történelemmel rendelkező két kultúrája nem választható el egymástól. Eckstein-Kovács Péter elnöki kisebbségügyi tanácsos ismertette a román államfő üzenetének magyar tartalmát. Ezt követően Schmitt Pál három magyar erdélyi értelmiséginek nyújtott át Köztársasági Elnöki Érdemérmet: Czirják Árpád pápai prelátust az erdélyi magyarság identitásának megőrzéséért és az egyházi intézményrendszer kiépítéséért; Pozsony Ferenc egyetemi oktatót Moldva és Erdély népei néprajzi sajátosságainak feltárásáért; Somai József nyugalmazott közgazdászt tudományos és szakmai munkásságáért, az erdélyi magyar szervezetek építéséért. Czirják Árpád köszönő beszédében elmondta. – Megtisztelő, hogy ezen a rangos kongresszuson vehetem át ezt a kitüntetést. Az anyaország, az anyaföld és az anyanyelv az, ami éltet és öntudatra ébreszt bennünket. És ha öntudatra ébredünk, akkor betöltjük küldetésünket és elpusztíthatatlanok leszünk – mondta a pápai prelátus. Pozsony Ferenc egyetemi oktató úgy vélte: a kitüntetés nem csak neki, hanem a néprajzi tanszéknek és a néprajzi iskolának is szól, és igyekszik becsületes munkával meghálálni azt. Somai József kifejtette: ismeretlenül is barátsággal viseltetik az olimpikonok iránt, ezért többszörös öröm az, hogy Magyarország elnökétől veheti át a kitüntetést. Kelemen Hunor üzenetét Nagy Zoltán, az RMDSZ elnöki kabinetigazgatója olvasta fel. A művelődésügyi tárcavezető szerint ennek a kongresszusnak nagyon aktuális és indokolt a témája (Nyelv és kultúra a változó régióban). Anyanyelvi küzdelmünk a jövőben is fontos marad számunkra, a törvényes kereteket mindennapjaink során nekünk kell betöltenünk. Ebben nagy szerep hárul az erdélyi magyar értelmiségre. A Kós Károly által elképzelt transzszilván politikát kell visszaültetnünk, ami a kulturális autonómiát érvényesítheti. Ez a kongresszus majd választ ad arra, hogy mi a magyarságtudomány feladata – mondta Szőcs Géza államtitkár, majd így folytatta: „habár ebben a városban, ahol a lakosság közel 19 százaléka magyar, nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg, hacsak a kérdező azt nem hallja, hogy a mellett lévők magyarul beszélnek”. Andrei Marga, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora angol nyelven köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Beszédében a multikulturalitás és a többnyelvűség tiszteletére buzdított. – Egyetemünkön román, magyar és német nyelvű képzés folyik, ez pedig előrelépésnek tekinthető. Soha nem volt annyi magyar nyelvű hallgatónk, mint mostanában. A városban élő kultúrák sokszínűsége pedig ösztönző erővel hat ránk is – összegzett a rektor. László Attila polgármester-helyettes Kolozsvár magyarjainak húsz év utáni szabadabb megnyilvánulási lehetőségeire hívta fel a figyelmet, és gratulált a kongresszus szervezőinek. A részvevőknek pedig ezt kívánta: „Fedezzék fel az élő Kolozsvárt!” Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora kifejezte abbéli örömét, hogy a kongresszus résztvevői egy napot a Sapientia Marosvásárhelyi Karán töltenek, majd hangsúlyozta: a Sapientia olyan szakokon kínál magyar nyelvű oktatást – például a műszaki tudományok keretén belül – ahol a képzés fő nyelve valamelyik világnyelv. – Kisebbségi értelmiségiként, tanárként egyaránt fontosnak érzem a hungarológia számos kérdését – tette hozzá. A rendezvényen Liszt-műveket zongorázott Szép András zeneakadémiai hallgató és Csíky Boldizsár zeneakadémiai oktató. Az opera emeleti előcsarnokában Varázsképek, Székelyföld címmel egy napig tartó fotókiállítást nyitottak meg, amelynek keretében székelyföldi fotóművészek 74 alkotása által Székelyföld új arcát fedezhettük fel. A megnyitón Sántha Emőke egy népdalt énekelt. Pozsony Ferenc elmagyarázta: a székelyföldi magyarság nem csak sajátos kultúrát őrzött meg, de szerepet vállalt az erdélyi identitás megtartásában is. N.-H. D., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2012. június 5.Egyhetes erdélyi körútra indul a budapesti Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezetésével június 16-ától. A zenekar a nagy sikerű kassai (Szlovákia), valamint ungvári és lembergi (Ukrajna) fellépések után látogat Erdélybe és a Partiumba.Tiszta forrásból. A 60 éves Kocsis Zoltán hat városban vezényel majdA világhírű zongoraművész, karmester – aki múlt hónapban ünnepelte 60. születésnapját – és zenekara Bartók híres gondolatával vág neki a hatállomásos turnénak: „Az én igazi vezéreszmém…, amelynek mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok; a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmből telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás.” A zenekar június 17-én Nagyszebenben, június 18-án Marosvásárhelyen, június 19-én Csíkszeredában, június 20-án Sepsiszentgyörgyön, június 22-én Kolozsvárott, június 23-án pedig Nagyváradon lép fel. A turnéra egyébként a kormányzati támogatás váratlan növelése révén kerülhet sor, a pluszpénzt a nemzeti filharmonikusok erre a hangversenykörútra fordítják, így a felmerülő költségek jelentős részét maguk fedezik, de a magyar Külügyminisztérium és a fogadó városok is hozzájárulnak a kiadások fedezéséhez. „Nagyon sokat jelent nekem ez a turné, hiszen általam még soha nem látott helyekre is elmegyünk. Háromszék vármegyében például még nem jártam” – mondta Kocsis Zoltán zenei főigazgató. Minden helyszínen elhangzik Enescu I. rapszódiája, Marosvásárhely kivételével, ahol Csíky Boldizsár Hegy című művét mutatják be, valamint Bartók III. zongoraversenyét. A többi helyszínen a helyi szerzők művei mellett Kodály Galántai táncok című, magyar motívumokból szőtt darabja és Bartók életművének egyik gyöngyszeme, a zenekari Concerto hangzik el, amely ugyanúgy, mint a Táncszvit, nagyon sok nem magyar zenei elemet is tartalmaz – tájékoztat a zenekar közleménye. „Teljesen természetes volt, hogy Csíky Boldizsár művét visszük Marosvásárhelyre, akitől korábban már játszottunk. A Hegy című szimfonikus költeménye, ami bizonyos szempontból az ő főművének tekinthető, még nem került műsorunkra – mondta Kocsis Zoltán. – Ennek a hangversenynek külön érdekessége még, hogy a Hegy című darab után Csíky Boldizsár fia, ifjabb Csíky Boldizsár szólaltatja meg Bartók III. zongoraversenyét. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy ez nem utolsósorban tisztelgés is édesapja, Csíky Boldizsár előtt, hiszen 75. születésnapja alkalmából előtte is tisztelgünk a koncerttel.” Kovács Géza, az együttes főigazgatója hangsúlyozta, hogy a műsorválasztás nagyon is tudatos volt, szerinte egy magyar zenekarnak missziós kötelessége egy-egy ilyen körutat megszervezni. „Kicsit olyan, mintha a sivatagba hoznánk homokot, mert, gondolom Enescu művei különösképpen a román rapszódiák, amelyből három van, nagyon gyakran felhangzanak az ország területén” – fogalmazott Kocsis Zoltán. „Mégis azt mondanám, hogy innen Budapestről nézve Bartók és Enescu kapcsolatát nemcsak emberi, de zenei szempontból is górcső alá véve, talán tudunk újat mondani a darabbal kapcsolatban. Muszáj hivatkoznom arra, hogy ezt Enescu II. szimfóniájával már megtettük 2011-ben az Enescu-fesztiválon is” – tette hozzá a zenekar karmestere. Krónika (Kolozsvár) 2012. június 13.Filharmonikusok ErdélybenKözös otthonunk a zene címmel erdélyi koncertturnéra indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Magyarország legrégebbi és világszerte legismertebb zenekara, az intézmény fő-zeneigazgatója, Kocsis Zoltán vezényletével. „Az én igazi vezéreszmém, amelynek mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmből telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás” – ez a Bartóktól származó gondolat a mottója az egyhetes turnénak. Kovács Gézától, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójától megtudtuk a koncertkörút nagyváradi sajtótájékoztatóján: egy váratlanul megemelt kormányzati támogatás pluszpénzét fordítják erre a hangversenykörútra, így a felmerülő költségek jelentős részét maguk fedezik, miközben a fogadó városok is hozzájárulnak a jelentkező kiadásokhoz ugyanúgy, mint a magyar külügyminisztérium. A filharmonikusok különleges programmal készülnek, minden országban egy-egy helyi kiemelkedő zeneszerző (Románia esetében George Enescu), valamint Kodály Galántai táncok című, csodálatosan szép magyar motívumokból szőtt darabja és Bartók életművének talán koronája, a zenekari Concerto hangzik el, amely ugyanúgy, mint a Táncszvit, nagyon sok nem magyar zenei elemet is tartalmaz. „Enescu és Bartók nagyra becsülték egymást, és bár tudomásom szerint életükben csak egyszer találkoztak egy vonaton, levelezésükből kiderül, mennyire tisztelték egymást mint művészt. Ezért is lett az esemény mottója Bartók hitvallása” – mondta a zenekar vezetője. Marosvásárhelyen viszont Csíky Boldizsár A Hegy című műve kerül bemutatásra, valamint Bartók III. zongoraversenye. Kovács Géza hangsúlyozta, hogy a műsorválasztás nagyon is tudatos volt, és azt remélik ettől a turnétól, hogy utána a többségiek is egy kicsit megértőbben és nagyobb szeretettel gondolnak a magyarokra. „Egy magyar zenekarnak missziós kötelessége egy-egy ilyen hangversenykörutat megszervezni” – vallja a főigazgató. „Marosvásárhelyre teljesen természetes volt, hogy Csíky Boldizsár művét viszszük, akitől korábban már játszottunk. A Hegy című szimfonikus költeménye, ami bizonyos szempontból az ő főművének tekinthető, még nem került műsorunkra” – nyilatkozta korábban Kocsis Zoltán. „Ennek a hangversenynek külön érdekessége még, hogy A Hegy című mű után Csíky Boldizsár fia, ifjabb Csíky Boldizsár szólaltatja meg Bartók III. zongoraversenyét. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy ez nem utolsósorban tisztelgés is édesapja, Csíky Boldizsár előtt, hiszen 75. születésnapja alkalmából is kerül ez a koncert megrendezésre. Mindenféleképpen megünnepeltük volna, ha nem a zenekarral, akkor én személyesen, hiszen nagyon régi jó barátom” – hangsúlyozta a kétszeres Kossuth-díjas művész. A Filharmonikusok négy esztendővel ezelőtt jártak először Erdélyben, 2011-ben pedig a bukaresti Enescu-fesztiválon zenéltek. Június 17-én Nagyszebenben a Thália teremben, június 18-án Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában, június 19-én Csíkszeredában, június 20-án Sepsiszentgyörgyön a Szakszervezetek Művelődési Házában, június 21-én Kolozsváron az Auditorium Maximumban, június 23-án pedig Nagyváradon a Szigligeti Színházban lépnek fel. A koncertek kezdési időpontja minden városban 19 óra. A belépődíj minden városban és minden helyre egységesen 30 lej. Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. augusztus 24.A kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző”Az augusztus 31. – szeptember 2. közötti hatodik Bolyais Világtalálkozó szervezői Kovács Levente rendezőt kérték fel az ünnepi gálaműsor megszervezésére, Haller Béla tanár pedig a Teleki Téka programkínálatát koordinálja. Tőlük érdeklődtünk, hogy mire számíthat a világ minden tájáról hazalátogató több ezer bolyais öregdiák. Szeptember elsején 18 órától a Kultúrpalota nagytermében tartják a hatodik Bolyais Világtalálkozó ünnepi gálaműsorát. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre felkérésének eleget téve Kovács Levente rendező bolyais alkotásokat „álmodott” színpadra. – Mit gondol, beférnek az érdeklődők a Kultúrpalota nagytermébe? – Szeretnénk, ha mindenki beférne, de igen hízelgő lenne a rendezvényre nézve, ha ez nehézségekbe ütközne. Az lenne az igazi, ha a zsúfolt nézőtér mellett a nézőszámot többszörösen meghaladó kint maradottak tömege óriási kivetítőkön követhetné a gálaműsort. Ez a „jövő zenéje” lehet, ahogy mondani szokás. Szóval jöjjön mindenki, bolyais vagy nem bolyais vásárhelyi, aztán majd meglátjuk… – Mire számíthatunk, mivel készülnek, kiket láthatunk? – A teljesség igénye nélkül elmondható. hogy egyrészt az iskolában működő, színvonalas művészcsoportok (kamarakórus, furulya együttes, néptánccsoport) mellett meghívott hivatásos művészek is fellépnek, mindegyikük valamilyen módon kötődik a kollégiumhoz, vagy tágabb értelemben a bolyais szellemiséghez. Fellépnek opera és operett-részletekkel a marosvásárhelyi Filharmónia fiatal szólistái (Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trózner Kincső, zongorán kísér Ávéd Éva), népdalcsokor hallható (Kilyén Ilka, és lánya, Ritziu Ilka Krisztina, egyetemi hallgató előadásában), a Tompa Miklós társulat színészei musical-részletekkel, szavalattal, monodráma részlettel (Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba) szerepelnek, vendégünk lesz a budapesti Bolyai Vonósnégyes és elhangzik Csíky Boldizsár szerzeményeként egy különleges hegedűszóló (előadó Selmeczi János, Budapest), mely egy geometriai képletet fordít a zene nyelvére. – Mi a témája, mondanivalója a gálaműsornak? – Egy gálaműsornak az üzenetét nehéz egy mondatba sűríthetően megfogalmazni. A fő cél az, hogy érzékeltessük: a kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző, átfogja a különböző területeken alkotó embereket és találkozási alkalmat teremt mindazokkal, akik ezt az egyetemes és ugyanakkor erőteljesen lokális jelentőségű, évszázados múltú szellemiséget élik, átélik és életük részeként ápolják. – Hogyan kötődik Kovács Levente a Bolyaihoz? – Azon túlmenően, hogy bolyais diákként felejthetetlen évekkel ajándékozott meg a kollégium, döntő szerepet játszott egész életem alakulásában. Amikor 1961–63 között én, mint pályakezdő fiatal magyartanár az iskolai színjátszás irányítójaként közel húsz, köztük hat egész estét betöltő előadást rendeztem, eldőlt a további sorsom. A színiakadémia akkori vezetősége átszerződtetett gyakornoknak az intézetbe, s így a kezdő tanári életpályám teljes mértékben a színészképzés és a színpadi rendezés irányába fordult. Ez a Bolyaiban töltött tanárkodó időszakban nyíló lehetőségek – melyek biztosítása miatt örök életemre hálás vagyok akkori igazgatómnak, Kozma Bélának – nélkül ez nem történhetett volna meg. ki tudja, most hol lennék? Mit láthatunk a Teleki Tékában? A bolyais öregdiákokat a Teleki Tékában is programmal várják, a szervezést Haller Béla tanár vállalta. „A Teleki Tékában a Világtalálkozó vendégei augusztus 31-én, pénteken részt vehetnek 17 órától a Bolyai Emlékmúzeum újranyitásán, 18 órától az udvaron a Tegnap – ma – holnap zenés-irodalmi összeállításon, amelyben marosvásárhelyi írók, költők műveiből olvasnak fel ex-bolyais színészek és muzsikál a Kővirág együttes, 21 órától pedig Sebestyén Aba színművész adja elő Kocsis István A tér című monodrámáját. Szeptember 1-én, szombaton 11.10-kor a Téka olvasótermében tudományos előadások hangzanak el a Bolyaiakról és a Bolyaiak koráról Dr. Weszely Tibor, Dr. Körtesi Péter és Dr. Oláh-Gál Róbert részéről. A könyvtár szombaton és vasárnap látogatható 9–13 óra között. Valószínűleg a sokáig nem látogatható és most szépen felújított Teleki Téka augusztus 25-i újranyitása adta az ötletet a Könyvtár belső és külső tereinek igénybevételéhez. Egyébként magától adódik a gondolat, hogy a kultúrának a közelben álló másik fellegvára, amely az 1948-ban államosított kollégiumi könyvtár 80 ezer kötetét és a két Bolyai kéziratos hagyatékát is őrzi, egyik helyszíne legyen a Világtalálkozó(k)nak. A szervezők dolgát nagymértékben megkönnyítette Lázok Klára könyvtárigazgató készséges együttműködése” – ismertette Haller Béla. Gáspár Botond Székelyhon.ro 2012. szeptember 4.Az együttlét, az összetartozás élményeBolyai-világtalálkozó Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége. Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek. Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg. Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá. Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést. A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt. Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta. A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel. Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal. Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást. A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be. Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre. Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket. A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette. És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját. A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek. Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2012. október 6.Születésnap a VisszhangbanTisztelgés Csíky Boldizsár előtt Október 9-én különkiadást láthatnak az Erdélyi Magyar Televízióban.A Visszhang magazin Csíky Boldizsár erdélyi zeneszerzőről szól, aki a napokban töltötte 75-ik életévét. Annak ellenére, hogy számos helyen megfordult, Csíky Boldizsár szülővárosában, Marosvásárhelyen maradt. Itt kamatoztatja azóta is, amit tanult, ennek a városnak járul hozzá a kulturális életéhez és segít megőrizni annak a szellemiségnek legalább egy részét, ami mindig is nagy tiszteletnek és rajongásnak örvendett, tudva azt, hogy ezeket az értékeket mindig újra kell csomagolni, a kultúra hatáskörének változásával arányosan. A műsorban olyan jeles előadóművészek is beszélnek Csíky Boldizsár munkásságáról, akik társai a zenében. Ugyanakkor azt is láthatják, milyen, amikor maga a szerző beszélget zenész kollégákkal, zenéről és azokról a lehetőségekről, melyekkel egy mai zenész élhet annak érdekében, hogy a zene jellem- és szellemformáló erejét közvetítse. Szó lesz még a zeneszerzés változásairól, a kezdetektől napjainkig. Október kilencedikén, kedden este 20.30-tól, ünnepeljék együtt Csíky Boldizsár zeneszerzőt az Erdélyi Magyar Televízióval. Nyugati Jelen (Arad) 2012. október 13.Csíky Boldizsár – 75Az Erkel Ferenc-díjas marosvásárhelyi zeneszerző a napokban töltötte 75. életévét. A város művészeti és közéletének kiemelkedő személyiségét nagyon sokan köszöntötték születésnapja alkalmából. A helyi filharmónia, amelynek a 90-es években igazgatója, majd hosszabb ideig zenei tanácsosa volt, október 5-i ünnepi koncertjén tette emlékezetessé az eseményt úgy is, hogy ősbemutatóként tűzte műsorára Csíky Boldizsár Erdélyi rapszódia című szerzeményét. Olvasóink jókívánságait továbbítva, elsősorban erről az új műről kérdezgettük az ünnepeltet. – Régóta érlelődött benned ez a kompozíció, vagy hirtelen elhatározás szülte ezt a nagylélegzetű alkotást? – Az Erdélyi rapszódiát a filharmónia felkérésére írtam. Vasile Cazan kolléga mintegy fél éve kért tőlem egy új darabot erre az eseményre. Aztán, ahogy lenni szokott, az ember halogatja. Júniusban nekifogtam, nem nagyon ment, majd a nagy meleg miatt esett nehezemre, aztán mindegyre jött valami, ami jó indok volt az újabb halogatásra. Végül mégis észbe kaptam, augusztus elsején leültem, és egy hónap alatt elkészültem vele. Kemény munka volt, mert már nem volt időm vázlatozni, egyenesen partitúrába kellett írni. – Nagyzenekarra… – Igen, aztán az izgat, hogy valamit leírsz, és megtörténhet, hogy az illető klarinétos vagy bőgős mosolyog rajta, mert esetleg nem lehet úgy lejátszani. – Beszéljünk kissé részletesebben a műről. Kezdjük a címmel, műfajjal. A magyar zeneirodalomban született még Erdélyi rapszódia? – Lehetnek még ilyen művek, de nem tudom. A barátaimtól, kollégáimtól kitelik, hogy ilyen darabokat írjanak. Orbán Gyuri vagy Selmeczi például írhatott ilyesmit, de nincs más hasonló szerzeményről tudomásom. Az elnevezés műfaji motivációt is jelez. A kötött formák engem egy kicsit inspirálnak is. Ha megvan az, hogy formailag most ez meg ez kell következzék, a gondolatritmus kérdése nem tevődik fel olyan élesen. Egyébként akár kötött, akár nem, a zenei ideák egymásutánja teljesen egyedi, a stiláris sajátosságokon, a konkrét kifejezőeszközökön kívül erről ismerhetsz rá a szerzőre, mondjuk Mozartra vagy Händelre, hogy csak egypárat említsek a legnagyobbak közül. Rapszódiának különben sokféle darabot neveznek. Brahms például rapszódiának tekint nagyon kötött formájú műveket. Liszt olyan darabokat nevez rapszódiának, amelyekben megpróbál összefűzni és logikus sorrendbe állítani különféle, általa népinek tudott dallamokat. Rahmanyinov egy Paganini-témára írt egytételes versenyművére mondja, hogy rapszódia. Ami azt jelenti, hogy egy kicsit szabadabban kezeli a zenei anyagot, nem ragaszkodik annyira a műfaji előírásokhoz. Végső soron a tartalom és a forma kölcsönösen befolyásolja egymást. – Kissé elméleti problémákba kezdünk mélyedni. Közelítsünk másképp a művedhez. Én, ha azt hallom, hogy rapszódia, mindenekelőtt hangulatra, érzelmekre gondolok. Nyilván a hangulat is lehet többféle, elégikus például, vagy romantikusan felfokozott. A mai kor, amiben élünk, különös, elidegenedett világ. A rapszódia nem korábbi korsza-kok műfaja? – Lehet, hogy így van, bár ez a dolog sem feltétlenül korhoz kötött. Akkor, amikor a nagy klasszikusok vagy a nagy barokk szerzők komponáltak, mindenki azt vette ki a zenei eszköztárból, amit akart. Mindenki tudta, hogy milyen egy hármashangzat vagy milyen egy moduláció. Ezek a fogalmak mindenkinek közösen álltak rendelkezésére. Neefe, Beethoven tanára is pontosan úgy tudta mindezt, mint Beethoven. Mindannyian ugyanabból az anyagból, eszköztárból dolgozhattak, csak egyik így, másik meg úgy. Ez a gyakorlat azonban a XX. század elejétől, közepétől megszűnt. A kor behatárolásában azért van ez a bizonytalanság, mert volt akinél (például Rahmanyinovnál) nem szűnt meg soha. De mellette ott dübörgött Sztravinszkij, Bartók, Hindemith, az egész nagy generáció, és minden szerzőnek ki kellett alakítania a saját eszköztárát ahhoz, hogy egyéni hangot tudjon megütni. Ez külön nehézség, és nagyon nagy feladat. Nekem ’68-ban mutatták be az első nagyobb kompozíciómat, amit a kritika érdemesnek tartott arra, hogy foglalkozzon vele, és ezelőtt mintegy tizenöt évvel éreztem úgy, hogy van valamilyen stílusom, amiről rám lehet ismerni. Ez egy koncert során történt meg. Itt volt a Magyar Rádió kórusa Strausz Kálmán vezetésével, a Vártemplomban léptek fel, és kértek tőlem két darabot. Szokatlan módon Zrínyi Miklós szövegére írtam egyet. Az idő és hírnév nagyszerű vers. A másik egy Balassi Bálint-ének volt, A fülemüle. Amikor írtam, akkor is éreztem, hogy az eszközök jönnek, nem kell kínlódnom azzal, hogy megfogalmazzak egy harmóniát vagy egy ellenpontos szerkezetet. Amikor pedig hallgattam azt a vásárhelyi bemutatót, akkor éreztem, hogy valami történt. Azóta elég hosszú idő telt el. A nagy zsenik, akik közül már említettem néhányat, azonnal rátalálnak a saját hangjukra, a kisebb szerzők nehezebben szülik azt meg. – A saját hang a szerző fontos erénye. De még vannak dolgok, amik sokat jelenthetnek számára. Az új művednek már a címében is jelezted az erdélyi jelleget. Ez is olyan sajátosság, amihez ragaszkodsz. – Bartók nagyszerűen megfogalmazta, hogy létezik egy zenei anyanyelv, amely beleivódik a zeneszerzőbe, és azon a nyelven komponál. Ez nem vitézkötéses, bokacsattogtató, mindenáron magyar motívumokkal teletűzdelt valami. A műnek a szellemében kell hordoznia létrehozója magyarságát. Semmiféle utalás nincs arra, hogy a nagy Bartók-kompozíciók népdalidézeteket tartalmaznának, és mégis benne van azoknak a szelleme. Ha nagyon össze tudsz fonódni a saját zenei anyanyelveddel, a népdalkultúrával, az általa felkínált gazdagsággal, utána bármely műfajban úgy tudsz írni műzenét, hogy a háttérben ott van a népdalkincs is, és érezni lehet rajta, hogy az magyar zene. Ha ezt demonstratív módon, szájbarágósan csinálod, zenei demagógia lesz belőle, amivel nem sokra mész. A huszadik század elején még nem volt ezzel baj, hiszen akkor született az új irányulás, az eredeti népi dallamok felé fordulás, viszont a legnagyobb magyar zeneszerzők eljutottak egy olyan szintig, ahogy Bartók mondja, a harmadik fokozatig, amelyen már nincs erre szükség, az említett szellemet direkt utalások nélkül is sugározza a kompozíció. Nekem kevés olyan darabom van, amiben ez a szellem nincs meg, amikor hiányzik, az szándékos dolog. Ilyen például a Hölderlin- dalciklus. – Egyetlen kérdés még az Erdélyi rapszódiáról: a vásárhelyi ősbemutatón úgy szólalt meg, ahogy írásakor önmagadban elképzelted? – Én csak a magam receptjét tudom ezzel kapcsolatosan mondani, nem tudom, más hogy van ezzel. Elég nehezen írom a darabokat, nem olyan virtuóz gyorsasággal, mint pédául Orbán György, volt tanítványom, aki roppant mennyiségű jó művet ír. A szerzemény megszólaltatását illetően három változatot ismerek, előrebocsátva, hogy a szerző ideális dolgokat hall, amikor a darabját írja. Tizennyolc első hegedű, tíz cselló hangja csendül meg benne, a legfinomabb pianissimo meg hasonló különlegességek keringenek az agyában. A fantáziájában minden a legnagyszerűbb. A valóságban az egyik eset az, amikor rosszul értelmezik és rosszul játsszák le a művet, és akkor nagyon kínos érzésed van, szégyelled magad a közönség és önmagad előtt is. Másik változat: olyan nagyszerűen adják elő, hogy az az érzésed, az előadás jobb, mint a mű. Ez is előfordult velem. A harmadik eset az, amikor rájössz arra, hogy valamit rosszul írtál le, nem úgy szólalt meg, hogy elképzelted. Félrevezetted magad a papíron vagy a fantáziádban. Az elhangzó hangkombináció nem olyan, amilyenre számítottál. Ez még rosszab, mert nem tudod visszaigazolni önmagadnak, hogy jó, amit leírtál. Ilyen is volt a gyakorlatomban. Itt most Costin karmester nagyon megtanulta a partitúrát, presztízskérdést csinált abból, hogy nagyon jól ismerje. Bizonyos technikai részletecskéket jobban is le lehetett volna írni, három-négy helyen éreztem úgy, hogy kisebb problémák adódtak. Ha nem egy hónap alatt írom meg, hanem ésszerűbben álltam volna hozzá, és több időt hagyok magamnak, akkor lehet, hogy ezeket észreveszem. Viszont mondhatom, hogy ami le volt írva, azt nagyon jól megcsinálták. Nem volt olyan, hogy valaki elrontotta vagy közömbösen játszta volna. Pláne a karmesterről csak dicsérő szavakat tudok mondani. – Lezajlott az ősbemutató. Most lazítás, pihenés következik? Vagy újabb feladatok várnak? Látom, kéznél van a három Hölderlin-lied partitúrája. – Ez egy régebbi mű. Viszont egy nagyobb darab megírása után, ilyen felfokozott állapotban az embernek könnyebben jönnek a gondolatai. Így aztán megint írok valamit, pedig nem is kérte senki. Persze kisebb formációra, nem ilyen nagy zenekarra, mint a rapszódia esetében. Így volt akkor is, amikor a székesfehérvári zenekar mutatta be egyik művemet, a Concertatiót. Azt a 70. születésnapomra írtam, és az az Ilarion Ionescu-Galati karmester vezényelte, aki szintén 75 éves, és ezen a héten dirigálta a marosvásárhelyi szimfonikusok koncertjét. Utána rögtön, bár senki nem kérte, megírtam a Gulágot. – Szóval arra is jók az ilyen kerek évfordulók, hogy az alkotóember meglepje magát valamilyen fontos új művel. Sokan hüledeztek, amikor azt hallották, hogy a 75. életévedet töltöd. Te magad érzed ezt a kort? – Ha azt kérdezed, hogy fáj-e a derekam, akkor azt mondom, igen. Ha az jut eszembe, hogy régebb, boldogult ifjúkoromban elmentem egy hegyi halászatra, és csak úgy szökdöstem a sziklákon, most meg alig tudom felvonszolni magam az Ilva felső folyásánál levő sziklákig, akkor szintén azt kell mondanom, hogy érzem az idő múlását. És van még valami. Annak idején nem telt ilyen gyorsan az idő, mint manapság. Most, amikor igazán nem kéne, rettenetes gyorsan telik. A ’89-es fordulat óta, mióta annyi mindent átéltünk, és annyi minden történt velünk, villámgyorsan elrepültek az évek. Lehet, hogy azért, mert azóta aktívabb életet tudtunk élni. – És azóta úgy is intézted, hogy mindig sok dolgod legyen. Számos területen igyekszel tenni valamit. A zeneszerzés mellett ott van az egyetemi oktatás, a Kemény Zsigmond Társaság irányítása, a Bernády Alapítvány kuratóriumi megbízatásai, a Pro Európa Liga, és még sorolhatnék néhány egész embert igénylő elfoglaltságot. – Amikor annak idején kértem a nyugdíjaztatásomat a filharmóniától, azt hittem, hogy időmilliomos leszek. Vacakolok a kertben, írok, amikor és amihez kedvem van. Egy frászt! Folyton adódik valami. Talán ez az állandó aktivitás gyorsította fel az életem. De az is lehet, hogy ez egyszerűen egy biológiai folyamat, tőlünk függetlenül megváltozik az időérzékelésünk. – Mikor lesz a következő zeneszerzői jelentkezésed? Nem véletlen, hogy előttünk vannak a Hölderlin-dalaid. – Jó három évtizede születtek. Novemberben Budapesten a Művészetek Palotájában városunk szülötte, az egyre jobb teljesítményt nyújtó Borsos Edith fogja énekelni. A mű bemutatója nagyon rég volt, Pászthy Júlia vállalta az elődását és az akkori kamarazenekar, aminek én annak idején a Camerata Transsilvanica nevet adtam. Az "elvtársak" rettenetesen fel voltak háborodva emiatt, és rögtön törölték is az elnevezést. Na, ezt adja elő Edith. Nehéz falat ez egy szoprán énekesnőnek, a Kolozsvári Magyar Opera zenekara fogja kísérni a Müpában. – És az újonnan született mű, amit említettél? – Úgy néz ki, hogy egy vonósnégyes kompozíció lesz. Benne vagyok a svungban, de amíg nincs kész, nem szeretnék többet mondani róla. Ez olyan halászbabona-féle jó szokás. – Azt kívánom, hogy ez a lendület minél tovább tartson, és minél tovább érezd, hogy sok időre van szükséged, hiszen rengeteg a mondanivalód. – Remélem, hogy futja majd még bőven a fantáziából is. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 24.Fejezetek az „új világ” kapcsolattörténetébőlInterjúsorozat a román–magyar kérdést felvállaló, erdélyi civil szervezetek vezetőivel A kezdeti idealisztikus elgondolások félsikere miatt kissé szárnyaszegetten, de belső erőktől állandóan mozgásban tartva folytatják megkezdett útjukat az interjúalanyaink által képviselt szervezetek. A cél – talán a valóságtól megint csak kissé elrugaszkodott módon –, hogy az egyéni érdekek közérdekké nőhessék ki magukat. Némileg pragmatikusabb és kevésbé idealisztikus (?) oldalról megközelítve azt mondhatnánk: ezek az egyéni érdekek valamivel szélesebb körű egyéni, politikai érdekekké kellene hogy kinőjék magukat, és a társadalom formálásának egészen más dimenziója nyílna meg előttünk. A sorozat második, Smaranda Enachéval készített beszélgetése többek között ezeket a lényegi kérdéseket is körüljárja. Az interjúsorozatban a román–magyar megbékélést felvállaló legfontosabb erdélyi civil szervezetek közül kerestem fel három intézetvezetőt, Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviseletében, Koreck Máriát a szintén vásárhelyi Divers Egyesülettől és Ádám Gábort, a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjától. – A Pro Europa Ligát rögtön az 1989-es rendszerváltás után, az első nem kormányzati szervezetek egyikeként alapították. Milyen körülmények között született a kezdeményezés, és milyen célokat fogalmazott meg? – A Pro Europa Liga Marosvásárhelyen 1989 decemberében jött létre és valóban nem csak Marosvásárhelyen, hanem egész Romániában az egyik első nem kormányzati szervezet volt. Nem volt spontán szerveződés, az alapító tagok többsége a marosvásárhelyi bábszínház munkatársa volt. A ’80-as évek vége felé a marosvásárhelyi bábszínháznál olyan értelmiségi és művészeti gárda működött, amely csírájában képviselte az ún. kultúrában megtestesülő ellenállást, politikai ellenállást. Az évek során mindannyian egyfajta „szűrőként” működtek, hogy a hivatalos kulturális pártpolitikát elhárítsák ebben a kis intézetben. A Pro Europa Liga Marosvásárhelyen 1989 decemberében jött létre, egyike volt az első civil szervezeteknek az országban. 1989-ben Marosvásárhelyen színrevittük Állatmesék című darabomat, aminek a zenéjét Csíky Boldizsár írta, díszleteit Haller József tervezte, rendezője Maria Mierluţ, volt. Ez a darab a ceauşizmusnak és a Ceauşescu családnak nagyon transzparens – sajnálatos módon túl transzparens – allegóriája volt. Egy olyan országban történt, ahol minden abszurdum, ahol munkatáborok léteztek, propaganda, klientelizmus stb. A darabot végül leállították 1989 májusában; bennünket, akik a létrehoztuk, többször felcitáltak a pártbizottság elé, elég kellemetlen időszakot éltünk át. GYŐRI TAMÁS Szabadság (Kolozsvár) 2013. szeptember 11.Magyar állami kitüntetéseket adományoztak erdélyi személyiségeknekA magyar államalapítás ünnepe alkalmából Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta a Fehér megyei Türben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánosnak és a Gyergyószentmiklóson élő Kis Portik Irén néprajzkutatónak. Áder János a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Brassai Attila Miklósnak, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, a Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek. Ugyancsak kitüntetésben részesült a Csíkszeredában élő Beder Tibor nyugalmazott tanár, a Julianus Alapítvány elnöke, a Marosvásárhelyen élő Csíky Boldizsár zeneszerző, a Csernátonban élő Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, helytörténész, a Marosvásárhelyen élő Kovács Levente rendező, színészpedagógus, a Marosvásárhelyen szolgáló Papp László római katolikus plébános és a Sepsiszentgyörgyön élő Szilágyi Zsolt zenei író, előadóművész, karnagy. Nekik a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a magyar államfő. A kitüntetések ünnepélyes átadására Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a Lázár Házban található dísztermében (Gál Sándor utca, 9 szám) kerül sor ma, szerda délután 6 órától. Szintén erdélyi kitüntetett még a Svédországban élő, de kolozsvári származású Tar Károly, a Magyar Liget és az Ághegy című skandináviai magyar családi, irodalmi, művészeti lap alapítója és szerkesztője, aki szintén a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesül. Forrás: net.jogtar.hu Erdély.ma 2013. december 14.Az alapító és a septuagenariusÜnnepi összejövetel Fülöp Géza és Nagy Miklós Kund tiszteletére A teljes telt ház ellenére családias, jókedélyű és igen nívós ünnepi összejövetel keretében ünnepelték Marosvásárhely két ismert személyiségét csütörtök délután a Bernády Ház nagytermében. A Kemény Zsigmond Társaság által szervezett esten Fülöp Gézát, a társaság főtitkárát visszavonulása, Nagy Miklós Kund művészeti írót, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnökét pedig hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték a jelenlevők. Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke, az est ceremóniamestere elöljáró beszédként és köszöntőként elmondta: Fülöp Géza nélkül nemigen tudják elképzelni a társaság működését. – A kezdetektől lelkesen állt a KZST újraalapítása mellett. Amint lehetett, azonnal mozdultunk. Fülöp Géza ebben vezető szerepet játszott, és azóta is folyamatosan fenntartotta a társaság működésének színvonalát. Balás Árpád Fülöp Géza életútját ismertette, és megjegyezte: tanár volt, vegyész, aki 1961-ben került Marosvásárhelyre. Vegyészként, kutatóként, informatikusként dolgozott 1990-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig – azóta vesz teljes gőzzel részt a KZST munkájában. – Volt akinek folytatni a munkásságát Tolnaitól Molteren keresztül Farczádi Elekig. Fülöp Géza minden munkáját önkéntesként, fizetség nélkül, belső késztetés alapján végezte. Ez nagyon ritka dolog, és végtelen szerénységére is jellemző. Haller Béla mint a Castellum Alapítvány, rokon szervezet elnöke szólalt fel. – A rendszerváltás óta sok minden felbukkant, és sok minden eltűnt. Csak az állandóság hiánya állandó. A KZST 137 éve az értelem és a tudás ajándékait osztogatja. Észrevehetjük: a virágzás korszakai kevésbé a történelmi körülményektől, mint a társaság élére állt személyiségek kvalitásaitól függenek. Az újjáalakult KZST visszaállította a tudományos előadás rangját, amit a közvetlen művészi előadás élményével gazdagított. Fülöp Géza szervezett, tanított, fordított és közben az informatikáról szóló nagy értékű könyveit írta. A szervezés prózai műveleteivel is foglalkozott, amelyek elvégzéséhez a legnagyobbak alázata szükségeltetik – és mindezt azért, hogy elkezdődhessen a várva várt, kedd esti KZST- előadás. Kovács Leventét egy – Fülöp Géza előtt tisztelgő – rövid disztichon, azaz epigramma írására kérte fel Csíky Boldizsár. Mint azt a rendező elmondta, az erdélyi kultúra örök rejtélye marad, hogy miért épp őt szemelte ki e feladatra. De becsülettel helytállt, a hibátlanul megírt vers felolvasását követően pedig Fülöp Géza szólalt fel "az utolsó szó jogán". – Amikor elvállaltam a KZST-ben betöltött szerepemet, tudtam, nem leszek a második Sényi László. Nem lettem, de azért igyekeztem. Az újjászületett társaság első időszakából a már elmentek emlékének is adózzunk – Imreh Ernő, Oláh Tibor, Tonk Sándor, Dóczi Tamás és még sorolhatnám. Nagyon jó csapat volt. Aztán lassan sorra eltűntek az emberek, ki az örökkévalóságba, ki Kanadába. A második "váltás" – Csíky Boldizsár, Máthé Márta, Kovács Bányai Réka, Câmpean Annamária – hűen folytatta az elődök munkáját. A pályafutásom során egy dologra voltam büszke: arra, hogy sikerült sok, igencsak neves embert Marosvásárhelyre szólítani, akik előadásaikkal a KZST dicsőségére váltak. Ez mindig örömmel töltött el, és kívánom a társaságnak, hogy minél hamarabb megtalálja a második Sényi Lászlót. Az est második felének ceremóniamesteri szerepét Borbély László, a Bernády Alapítvány kuratóriumának elnöke vette át. Az ünnepi összejövetel ezen részében Nagy Miklós Kundot köszöntötték születésnapja alkalmából, és az ünnepelt természetéhez hű és méltó poénok sokasága sem maradt el. – Sokat gondolkoztam azon, hogy mi Nagy Miklós Kund legjellemzőbb vonása? És rájöttem: az, hogy örökifjú. Alázat, tisztelet, műveltség, szorgalom, emberség, munkabírás, empátia jellemzi. Amióta ismerjük egymást, soha nem hallottam kiabálni. Van amit tanulni tőle, nélküle nagyon szegény lenne a Bernády Alapítvány. Soha nem mondott nemet, mindig voltak jó ötletei, és oroszlánrésze van abban a munkában, amit végzünk. Ő hozta a tudást, a műveltséget, a rálátást az alapítvány életébe – mondta köszöntőjében Borbély László. Karácsonyi Zsigmond hozzátette: – Nagy Miklós Kund mindmáig csibész maradt. Újságíróként pedig polihisztor. Egy sportolásra vágyó fiatal, aki könyvek közé bezárva élt, mégsem akart íródeák lenni. Hanem közgazdász. Aztán Nagyenyedről a Nyárádmentére kerül, ahol ismét csibésszé válik: iskolarádiót indít. És ennek következményeként felveszik a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mindig a kultúra mellett maradt, a rádió magyar adásának megszüntetése után a könyvtárban keresett menedéket. Az egyik legjobb erdélyi interjúkészítő, aki tévézéssel is foglalkozott és sajtógyakorlatot tanított a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Bekíváncsiskodik a műtermekbe, majd állandó kakukktojása lesz a képzőművészeti táboroknak. És jelenleg Erdély egyik legismertebb képzőművészeti szakírója. De talán legfontosabb tulajdonsága a humora, amely kabarészerzőként is ismertté tette. Szignója mögött már mindenki felismeri a szerzőt: az NMK névvé változott. Bandi Kati a képzőművészek szövetségének nevében köszöntötte Nagy Miklós Kundot, és Kákonyi Csillával egyetemben megköszönte, hogy a képzőművészek barátjává lett és oly sokat segített nekik. A továbbiakban Nagy Attila költeménye vált az est pillanatnyi főszereplőjévé: a Vörösmarty nyomán írt A búvár Kund című verset a szerző olvasta fel, majd ugyanezen mű Csíky Boldizsár által megzenésített, Madaras Ildikó szoprán, Deák Sándor klarinétművész, valamint Nagy Attila narrátor által előadott változata következett. A septuagenariusnak című alkotás előadását számos közönségi felröhej kísérte: a szó legnemesebb és legpozitívabb értelmében az est legbetegebb pillanata volt. Végül Boros Csaba színművész olvasott fel NMK írásaiból, majd az ünnepelt köszönte meg mindenki jelenlétét és árulta el legközelebbi tervét: igyekszik továbbra is kicselezni az időt. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2014. április 29.Felvételi- előkészítők a Marosvásárhelyi Művészeti EgyetemenA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 2014 májusában ingyenes felvételi- előkészítőket tart a 2014–2015-ös tanévben induló szakokra. A színművészet, teatrológia, látványtervezés, audiovizuális kommunikáció – média szakokra jelentkezők az egyetem Köteles Sámuel utca 6. sz. alatti épületében, a zenetanári szakra jelenkezők a Pálffy-házban (Bolyai utca 12/A sz.) találkozhatnak a szaktanárokkal, akikkel a felvételi-követelmé- nyekről és vizsgarendről konzultálhatnak, a következő beosztás szerint: Színművészet szak (osztály-vezető tanárok: Berekméri Katalin és Harsányi Zsolt), május 4-től a hónap minden vasárnapján délelőtt 10-től mozgásművészet, tánc; 11-től színészet, improvizáció; 13-tól beszédtechnika, versmondás és ének-zene. Tanárok: Harsányi Zsolt, Berekméri Katalin (színészet, improvizáció: május 4., 11., 18., 25., 11 órától); Gyéresi Júlia (beszédtechnika, versmondás: május 4. és 18., 13 órától); Strausz Imre (ének-zenei ismeretek: május 11. és 25., 13 órától); András Lóránt, Kis Luca Kinga, Szőke István (mozgásművészet, tánc: május 4., 11., 18., 25., de. 10 órától). Teatrológia szak (osztályvezető tanár Ungvári Zrínyi Ildikó), május 4- től a hónap minden vasárnapján 10 és 11.30 órától teatrológia és drámaelemzés. Tanárok: Csép Zoltán (május 4.) , Lázok János (május 11., 18.), Balási András (május 25.). Látványtervező szak (osztályvezető tanárok: Jeremiás Bianca és Bartha József), május 4-től a hónap minden vasárnapján 10 órától drámaelemzés és 11.30-tól látványtervezés. Tanárok: Csép Zoltán (május 4.), Lázok János (május 11., 18.), Balási András (május 25.) valamint Bartha József, Dobre Kóthay Judit, Jeremiás Imelda Bianca (május 4., 11., 18., 25.). A drámaelemzés-előkészítőt a teatrológia szakra jelentkezőkkel közösen tartják. Audiovizuális kommunikáció – multimédia szak (osztályvezető tanár: Kós Anna), május 4-től a hónap minden vasárnapján 10 órától. Tanárok: Kós Anna (május 4. és 25.), Szász Attila (május 11.), Jakab Tibor (május 18.). Zenetanári szak (osztályvezető tanár: Elekes Márta-Adrienne), május 9-től minden pénteken 17 órától általános zenei ismeretek, ének-zene tárgyakból. Tanárok: Elekes Márta-Adrienne, Molnár Tünde, Makkai Gyöngyvér, Csíky Csaba, Csíky Boldizsár, Buta Árpád Attila (május 9., 16., 23., 30.; június 6., 13.). Bővebb felvilágosítást telefonon, a 0265/266-281- es telefonszámon, e-mailen a [email protected] vagy mailto:[email protected] címeken, és személyesen a Köteles Sámuel utca 6. szám alatt, az egyetem titkárságán lehet kérni. Honlapcím: https://www.uat.ro. Népújság (Marosvásárhely) 2014. április 30.Erről jut eszembe"Csángónak lenni állapot" – idézte múlt szerdán a Bernády Házban a témában egyik közvetlenül érintett szaktekintély szavait Deáky András. A gyimesbükki nyugalmazott tanár, a gyimesi csángómagyarok mindenes vezéregyénisége a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság meghívottjaként, Csíky Boldizsár kérdéseire válaszolva beszélt e hányatott sorsú népcsoport egykori és mai helyzetéről, bizonytalan jövőjéről. Véletlen egybeesés, de mindenképpen érdekes, hogy rá két napra is a csángók váltak főszereplővé a népszerű kulturális központban. A Borospataki Művésztelep kiállítására gyűlt egybe Vásárhelyről és más helységekből is a népes közönség. Nyilván a művészet nyelve, eszköztára másképpen közelíti meg, más módon láttatja az életet és a sorskérdéseket. Az ilyen különleges, szép helyeken, mint a Gyimes-völgy és környéke, a rövid ideig vendégként jelen levő művészeket óhatatlanul megkísérti a látvány romantikája, befolyásolhatja az éppen akkor uralkodó hangulat, túlzásba is eshetnek ilyen vagy olyan vonatkozásban. A magyar iskolát és sok egyebet több évtizedes, kínkeserves harccal megteremtő legendás igazgató, aki akkor is mert és tudott szépeket álmodni, és elképzelései megvalósításáért tenni, küzdeni, amikor meghurcolták, közellenségként kezelték, és minden eszközzel megpróbálták elhallgattatni, izgalmas történeteit mesélve is a realitások talaján marad, elkerüli a múlt rendszerből átörökölt "lakkozást", nem azt mondja, amit manapság a divatos hazaffyas melldöngetés jegyében egyesek szívesebben hallanának. Ő bizony nem hallgatja el, hogy ha napirendre kerül a csángó probléma, sokkal több a szólam, mint a gyakorlati cselekvés, az illetékesek, a politikacsinálók Romániában és Magyarországon is inkább csak beszélnek, közben pedig vészesen fogynak a csángómagyarok, a moldvaiak különösképpen, hiszen az ottani katolikusoknak már csak egynegyede, nagyjából hatvankét-ezer ember beszéli magyar anyanyelvét is. Gyors és folyamatos a magyar identitás- és anyanyelvvesztés. És sajnos, kisebb mértékben ugyan, de a jelenség az ötvenes években Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön is fennáll. Annak ellenére, hogy ott, akik mertek, mindenféle kockázatot vállalva, szembementek az árral. A hatalom ma is él és visszaél a megfélemlítés jól bevált eszközeivel, a bükki magyar lakosságot direkt vagy közvetett formában megpróbálják bizonytalanságban, félelemben tartani, azonosságtudatától megfosztani. Településükön is egyre könnyebb románná válni, mint megőrizniük magyarságukat azoknak, akik magyar gyökereikhez ragaszkodnak. Innen a jegyzet elején idézett mondat, amely egészében valahogy így hangzik: Csángónak lenni állapot – változó helyzet a magyarból románná válás útján. Lehangoló moldvai csángó jövőkép? Vagy inkább mai? Nyilván a folyamatot lassítani lehet. A Gyimesekben hatványozottan is. És tudjuk, Deáky András és a hozzá hasonló kitartó rettenthetetlenek ennek érdekében meg is tesznek mindent, amit megtehetnek. Közeledik pünkösd, amikor a gyimesbükki felújított vasúti őrházhoz, a kontumáci kápolnához, az ezeréves határ más jelképeihez, emlékműveihez is újra magyarok ezrei, tízezrei látogatnak el. Deákyéknak ilyesmik is köszönhetők. És most azt hallhattuk, hogy a Rákóczi-várat is szeretnék felújítani. Őt és eredményeit ismerve, hinnünk kell, hogy ez is sikerülni fog nekik. De ha a csángókérdés egészére gondolunk, egy másik, egy régebbi, de ugyancsak megszívlelendő mondás, Széchenyi István gondolatának igaza lebeghet előttünk: "Egynek minden nehéz, soknak semmi se lehetetlen". N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 15.Felkészítők hete......a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Mint arról korábban is beszámoltunk, ez évben is ragaszkodik régi hagyományához a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: a magyar művészeti karon e hónap 21-e és 26-a között esedékes felvételi vizsgák előtt egy hétig intenzív felkészítőket tartanak a jelentkezőknek. E rendezvényeknek kettős célja van: egyrészt valóban segítség a felvételizni kívánóknak felkészülésükben, másrészt betekintést enged az intézmény oktatási rendszerébe, tantárgyaiba, sejteti a sikeres vizsgához szükséges kívánalmakat. Az intenzív felkészítők hete tegnap kezdődött, és e hét szombatjáig, július 19-ig tart. A jelentkezők a www.szini.ro honlapon megtalálják a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok listáját – mi is közzétettük ezt egy korábbi lapszámunkban –, az alábbiakban pedig a felkészítők programját közöljük. Ami az alapképzést illeti, a színész szakra jelentkezőknek hétfőtől péntekig, a Köteles Sámuel utcai egyetem 26-os számú termében délelőtt 10 órától tart felkészítő képzést Berekméri Katalin és Harsányi Zsolt. A látványtervező szakra felvételiző leendő hallgatók ugyancsak hétfőtől péntekig, délelőtt 10 órától vehetnek részt Bartha József, Dobre-Kóthay Judit és Jeremias Bianca Imelda felkészítő óráin az intézmény Kemény-termében. A teatrológia szakra jelentkezőknek az egyetem 33-as termében délelőtt 10 órától tart felkészítőt Balási András (kedden) és Ungvári Zrínyi Ildikó (csütörtökön és pénteken). Akik az audiovizuális kommunikáció-multimédia szakra szeretnének felvételt nyerni, azok az intézmény 36-os termében délelőtt 10 órakor vehetnek részt Jakab Tibor (kedden) és Kós Anna (szerdán, csütörtökön és pénteken) felkészítő óráin. A zenetanár szakra felvételizők számára a felkészítő reggel 9 órakor kezdődik: kedden Molnár Tünde, szerdán Benedek Tibor Magor, csütörtökön Csíky Boldizsár, pénteken Makkai Gyöngyvér és szombaton Buta Árpád készíti fel őket a vizsgára. Ami a magiszteri képzést illeti, teatrológia- impresszárió (művelődésszervezés) szakon ma (kedden) 17 órakor Balási András, szerdán 17 órakor pedig Kuti Csongor foglalkozik a felvételizőkkel. A drámaírás szakra jelentkezők pedig az alapképzéses teatrológia szakra felvételizőkkel közösen vehetnek részt a felkészítőkön, az egyetem 33-as termében, ma, csütörtökön és pénteken délelőtt 10 órától. További információk a www.szini.ro honlapon, a [email protected] címen, illetve a 0265/266-281-es telefonszámon láthatók, kérhetők. Knb., Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 23.A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben)„Az 1956-os magyar forradalom nemzeti történelmünknek az az eseménye, mely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.” (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában) „1956 különös »lélektani« problémát is okozott Romániában. A pártvezetés a kilencvenes évekig egyértelműen revizionista veszélyforrásnak tekintette a magyarországi felkelést és az erdélyi »magyar« jellegű megmozdulásokat. Az ’56-ot követő megtorlásról és annak áldozatairól nem volt ildomos beszélni. Előfordulhat tehát, hogy miközben a román véleményformáló értelmiség masszívan antikommunistának vallja magát, a román állam mégsem rehabilitálja az ’56-os elítélteket, és az 1958-as Szoboszlai-per tíz kivégzettjének sírhelye továbbra is ismeretlen marad. (Az érmihályfalvi csoport perében halálra ítélt, 1958. december 2-án délután fél három órakor a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán református lelkész, dr. Hollós István hadbíró százados, tanár, az ugyancsak a szamosújvári börtönben 1959. április 20-án délután három óra és negyed négy között kivégzett ozsdolai molnár, Szígyártó Domokos sírja is több mint ötven év eltelte után teljesen ismeretlen! Senki sem tudja, nem akarja tudni, hol kaparták el őket! Rehabilitálásról – perek sokasága ellenére! – szó sem esik, továbbra is hazaárulóknak minősítik őket! A hozzátartozók hiába küldik a Központi Büntetés-végrehajtási Igazgatósághoz a kéréseiket, a világon egyedülállóan szeretteik földi maradványait emberhez méltóan nem tudják eltemetni! – T. Z.) De az erdélyi magyar társadalomban is ambivalens módon van jelen az »itthoni« 1956. (…) Az »ötvenhatosok« emlékezésdiskurzusát (…) elsősorban a történelemhez vonzódó, de nem szakmabeli újságírók, riporterek közvetítik a társadalom számára. Ebből a fajta feldolgozásból azonban hiányoznak a szükséges árnyalatok. Az eseményekben részt vevők ábrázolása szinte mitikus: ők a hősök (a román sovinizmus ártatlan áldozatai). A köztudatban viszont erősen él az a bukaresti hatalom és a hivatalos magyar elit által szorgalmazott hozzáállás, miszerint felelőtlen kalandornak tekintendő az, aki 1956-ban felmondta az integrációs paradigmát, az egységdiskurzust, és helyette demokráciát, kulturális/területi autonómiát vagy egyenesen revíziót követelt. Nem meglepő, hogy sokan a »rossz« ’56-os szerepléssel magyarázzák a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetését és a Magyar Autonóm Tartomány területének átalakítását. Eszerint az erdélyi magyar elit elleni támadássorozat elsősorban annak lenne tulajdonítható, hogy egyesek felelőtlenül megszegték a politikai lojalitás parancsolatát, és megharagították Bukarestet” – idézzük Carlo Bottini Korunk-beli tanulmányát (2006. augusztus). A rendszerváltás óta eltelt közel negyedszázad során – elsősorban az utóbbi évtizedben – a romániai, erdélyi ötvenhatos szervezkedéseket, szervezkedési kísérleteket, a román kommunista hatalom által elindított és levezényelt, párját ritkító kegyetlen retorziót tekintélyes irodalom, kötetek sora mutatja be. A romániai magyarság – az Illyés Gyulának tulajdonított vallomás szellemében – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” azonnal meghallotta. A nacionalista kurzust állampolitika rangjára emelő román kommunista hatalom számára a magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel való leszámolásra, hanem a hangsúlyozottan magyarellenes megtorlásokra is. A romániai magyarság 1956-ért számarányához viszonyítva nagyobb véráldozattal fizetett, mint az anyaország! Csak az akkori Magyar Autonóm Tartományban 1956 és 1965 között a Kolozsvári Katonai Törvényszék kihelyezett marosvásárhelyi tárgyalásain 826 személyt ítélt el, közülük 620 (75,1 százalék) magyar, 184 (22,5 százalék) román, 18 (2,1 százalék) német anyanyelvű volt! Rajtuk kívül még két zsidót, két cigányt is elítéltek. Az eltelt nyolc év kutatásai nyomán csak a Magyar Autonóm Tartományban elítéltek száma 900 fölé emelkedett. Hozzájuk kell számítanunk az ország különböző hadbíróságai által elítélt, a Magyar Autonóm Tartományban született magyar anyanyelvűeket is! E sorok írója kutatásai nyomán az egyetemes magyar kollektív emlékezetbe is beépült: a Budapesten kivégzett 225 forradalmár közül nyolc (3,5 százalék) erdélyi származású volt! Megmozdul a román diákság A temesvári, a bukaresti, jászvásári, brassói, Craiovai Egyetemi központok román anyanyelvű hallgatói magyar közvetítéssel, tolmácsolásban első kézből szereztek tudomást mindarról, ami Magyarországon, Budapesten történt. A magyar forradalom eszméivel való teljes azonosulást mindennél ékesebben bizonyítja a temesvári műegyetemi hallgatók 1956. október 30-án 14 órakor a híres 115-ös teremben ismertetett tizenkét pontos követelése is. A diákjóléti követelések az egyetemi reform mellett megfogalmazták a szovjet csapatok kivonásának igényét, a személyi kultusz, a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás, normarendszer felszámolását, az alkotmányban biztosított sajtószabadság szavatolását, az erőszakos kollektivizálás megszüntetését. Egy csoport műegyetemi hallgatót már a gyűlés után letartóztattak. Az Aurel Baghiu, Caius Muţiu, Teodor Stanca, Heinrich Drobny, Nagy László, Octavian Vulpe, Aurelian Păuna, Nicole Boldea és mások nevével fémjelzett diáktüntetés, Temesvár főterén a Craiováról hozott karhatalmistákkal 1956. október 30-án lezajlott nyílt összecsapás, majd a Securitate által 1956. október 30-ról 31-re virradó éjszaka levezényelt, mintegy 3000 egyetemi hallgató letartóztatása, a kisbecskereki szovjet laktanyába való szállítása – ahonnan a csapatok az előtte való napon indultak el Magyarországra, a magyar forradalom vérbe fojtására! –, az 1956. december közepén hozott és példát statuáló ítéletek sora – akárcsak a bukaresti, jászvásári, brassói egyetemi központok diákjainak, tanárainak (köztük olyan szellemi nagyságok, mint Ştefan Augustin Doinaş, Alexandru Ivasiuc, Paul Goma író) elítélése – önmagában is jelzi: 1956 a magyar–román, a magyar–szász–sváb kapcsolatok történetében kiemelkedő, a történetírás, a diplomácia, az államközi kapcsolatok sorában is kivételes, mindmáig fájdalmasan elhanyagolt, egyáltalán ki nem aknázott pillanata! Felfoghatatlan és érthetetlen: a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatokban miért nem lehet építeni a román közvélemény, kollektív emlékezet által is elismert tényre, román gimnazisták, egyetemi hallgatók, tanárok, gazdálkodók azért járták meg a politikai börtönök poklát, mert azonosultak a magyar forradalom eszméivel? A román falvakban ma is hangsúlyozzák: a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást! Tanulmányok, kötetek hiteles dokumentumai bizonyítják: az „Erdély elrablásának” rémképe a legfelsőbb román párt- és államvezetés diverziója, félrevezetése volt, egyetlen magyarországi programban, tervezetben sem követelték Erdély Magyarországhoz való csatolását! A temesvári diákszervezkedésről, diáktüntetésről könyvet publikáló Mihaela Sitaru – a magyar forradalom eszméinek ismeretében – Temesvárt „a szabadság oázisa”-ként aposztrofálta. A kolozsvári egyetemisták szervezkednek Így kap – úgymond – történelmi hátszelet mindaz, ami 1956 októberében, novemberében Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben, a Bolyai Tudományegyetemen, a Protestáns Teológián, az Agronómián történt! Amikor az egész világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, a híres lovagteremben 1956. október 24-én este a kincses város magyar egyetemeinek, tagozatainak küldöttei (meghívták a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjait is, de ők késve érkeztek!) – egy korábban meghirdetett program alapján – a nyugati hatalmak által követelt országos Diákszövetség létrehozásáról tárgyaltak, vitáztak. A budapesti százezres diáktüntetés, a műegyetemi hallgatók programjáról, a debreceni 16 pontos egyetemi memorandumról, a Magyar Rádiónál lezajlott véres harcokról érkezett hírek hatására a Mátyás király szülőházában tartott, a Budapestről néhány nappal korábban visszatért Balázs Imre VI. éves képzőművész-hallgató – a későbbi kiváló festőművész, grafikus, műkritikus (2012-ben Vácon hunyt el) –, a bolgár származású Tirnován Vid szobrászhallgató vezette diákgyűlés átalakult az egyetemi autonómiát, egyetemi reformot sürgető felejthetetlen hangulatú tüntetéssé. Az öt pontból álló diákszövetségi program nemcsak az egyetemi autonómiát és reformot tűzte zászlajára, követelték, hogy a képzőművészeti főiskolai felvételin a tehetség legyen a meghatározó, módosítsák a tantárgyak rendszerét, a marxizmus ne legyen kötelező, az ösztöndíjakat az elért tanulmányi eredmények és ne az Ifjúmunkás Szövetségben vagy a kommunista pártban betöltött különböző tisztségek alapján határozzák meg. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók először tiltakoztak a kollégiumokban, a diákmenzán uralkodó borzalmas, középkori állapotok ellen. Mátyás király szülőházát 1956. október 24-én este belügyis alakulatok vették körül, a környező utcákon veszteglő teherautókon állig felfegyverzett karhatalmisták ültek. Csíky Boldizsár zeneszerző részt vett a lovagteremben tartott diákgyűlésen. Vallomása szerint civilbe öltözött szekus tisztek fényképezték a résztvevőket, később csak azokat nem vallatták, akik az oszlopok fedésében ültek. A Bolyai Tudományegyetem perének harmadik csoportjában hat év börtönbüntetésre ítélt Páll Lajos festőművész visszaemlékezése szerint, amikor kijöttek az épületből, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, a kollégiumban egész éjszaka a Magyarországon lezajlott forradalmi eseményekről vitáztak.* A tizenegy év börtönbüntetésre ítélt Fülöp G. Dénes református lelkész – a marosvásárhelyi Vártemplom posztumusz Magyar Örökség díjjal kitüntetett lelkésze –, a kolozsvári protestáns teológusok küldöttségének tagja élete meghatározó pillanataként értékelte a Mátyás király szülőházában megtartott diákszövetségi alakuló ülést. Elkövette azt a később végzetesnek bizonyult hibát, hogy részletes jegyzeteket készített a lovagteremben elhangzottakról. Balázs Imrét, Tirnován Videt és a nagybányai születésű Walter Frigyest – róla teljes mértékben megfeledkeznek a visszaemlékezések, tanulmányok! – 1956. október 25-én reggel a Képzőművészeti Főiskola Kollégiumában letartóztatták. A magyar forradalom kitörése ürügyén végrehajtott első letartóztatásokra nem Budapesten, Debrecenben vagy Szegeden került sor, hanem Kolozsváron! Balázs Imrét és Tirnován Videt a Kolozsvári Katonai Törvényszék gyorsított eljárásban az 1956. december 13-án hozott 1956/344-es számú ítéletével nyilvános izgatás, lázítás vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték, Walter Frigyest pedig felmentették. A fellebbviteli katonai bíróság 1957. február 11-én kelt módosító határozatával a börtönbüntetést mindkettőjük esetében öt évre mérsékelte. Balázs Imre és Tirnován Vid a szamosújvári börtönben raboskodott, előbbi 1959. december 4-én, utóbbi 1959. december 10-én szabadult. A perirat, a CNSAS-nál található korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a Képzőművészeti Főiskola akkori román rektora a gyűlés előtt megfenyegette a diákokat, majd személyesen kérte a szekus különítmények segítségét. A per teljes történetét, kihatásait, gazdag irodalmát 1956 erdélyi mártírjai című sorozatom egyik következő kötetében tárom az olvasó és a történészszakma elé. (folytatjuk) * A gyűlésen elhangzottakról lásd még: P. Sebők Anna: Kolozsvári perek. A Hamvas Intézet kiadása, Budapest Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 10.25. születésnapját ünnepelte a Pro Európa LigaHuszonkét marosvásárhelyi értelmiségi 1989 december végén a volt bábszínházban – amely azokban az időkben a disszidensek "temetője" volt, hiszen ott találtak egymásra azok, akiket "kinéztek" a kulturális intézményekből – elhatározta, hogy megalapítja a Pro Európa Ligát. Céljuk az európai értékek támogatása, a románok és magyarok közötti bizalom visszaállítása volt – hangzott el szombaton a zsúfolásig telt Deus Providebit Házban. A rendezvényen az alapító tagok egy része, illetve az igazgatótanács tagjai mellett jelen voltak más civil szervezetek képviselői, sok szimpatizáns, a liga jelenlegi és volt munkatársai, a Gazeta de Mures volt főszerkesztője. Felidézték a liga életének legfontosabb mozzanatait, a nagyobb projekteket és legfontosabb programokat, majd rövidfilmet vetítettek le. A Pro Európa Ligának a 21. századra kell berendezkednie A Népújság kérdésére, hogy 25 év után mit mutat a PEL mérlege, Smaranda Enache, a liga társelnöke kijelentette: – Amikor az évfordulóra készültünk, akkor azt gondoltam, hogy a mérleg nem is olyan megnyugtató. De amikor végignéztük azt, amit a Pro Európa Liga teljesített az elmúlt 25 év alatt, minden álszerénység nélkül azt kell mondanom, hogy tiszteletre méltó ez a fantasztikus tevékenység. Tiszteletre méltó az a 22 marosvásárhelyi értelmiségi, aki elindította 1989 decemberében ezt a folyamatot, tiszteletre méltó a több mint 70 kolléga, aki az évek során megvalósította a liga terveit, programjait. Amikor összeszámoltuk, hogy hány fiatal tanulhatott és formálódhatott a különböző programok keretében, kiderült, hogy ez a szám meghaladja a 2500-at. Megtaláljuk ma őket a romániai politikában, az újságírók között, a külügyi szolgálatban, és nagyon sok olyan helyen, ahol bizonyítanak, és a mi értékeinket képviselik. De ugyanakkor be kell vallani, hogy az idő múlásával újra kell gondolni a dolgokat. Lehet, hogy mi is belefáradtunk ebbe a hosszú tevékenységbe, de mégis azt kell mondanom, hogy egy új kihívás előtt állunk: ha 25 évvel ezelőtt nehéz volt nekünk meggyőzni a politikumot, hogy leüljenek egy asztal köré és párbeszédet folytassanak például a román–magyar megbékélésről, ma úgy látom, hogy maga a mindennapi ember, a civil szféra is szkeptikussá vált, és ez a párbeszéd valahogy zárójelbe került. Mindenki végzi a dolgát, de nagyon kevés olyan szervezet van, amely a jövőbe tekint, és a jövő kihívásaira próbál válaszokat találni. Mi ebben a helyzetben vagyunk most. A Pro Európa Ligának a 21. századra kell berendezkednie. Nyilván, még számunkra is titok, hogy hány embert tudunk megszólítani, magunk köré gyűjteni, de fontos dolgokat kell megbeszélni, és fontos dolgokért kell kiállni a jövőben is. Azért, hogy az euroszkepticizmus ne terjedjen el, hogy az európai összefogás ne menjen tönkre, hogy a háború ne legyen elfogadott. – Úgy tűnt az elmúlt 25 év alatt, hogy sokszor szélmalomharcot folytatott a Pro Európa Liga, nagyon sok támadás is érte, és az utóbbi időben mintha kevésbé lenne jelen a közéletben… – El kell ismernem, létezett szélmalomharc is, de emellett létezett szerintem az is, hogy a Pro Európa Liga más fontos szervezetekkel együtt azért elvetett Románia, Erdély és a térség földjébe olyan magokat, olyan kis reményeket, amelyek majd az évek során be fognak teljesedni. Igaz, mi is azt hittük, hogy a forradalom után az első két évben megváltozik a világ, és akkor is nagy meglepetés és nagy kiábrándulás volt a körünkben, mikor láttuk, hogy nagyon lassan halad a társadalom. És valóban, volt olyan periódus a liga közeli történetében is, amikor kevesebb programunk volt, kevesebbet szerepeltünk, egyrészt azért, mert az ország tagja lett az Európai Uniónak, másrészt azért, mert sokkal több szervezet van, sokkal fiatalabbak, mint mi. De most visszatekintve az az érzésem, hogy a szervezeteknek ez a nagy sokasága még mindig nem folytatja azt a polgári diskurzust, azt az emberjogi kiállást, amelyet mi a ligában az évek során képviseltünk. Úgyhogy, bár talán ideje volna a Pro Európa Ligát olyan szervezetként felfogni, amely most az alkonya felé tart, azt hiszem, hogy ez a 25 éves találkozónk azért is történik, hogy egy új kezdetet adjon és biztosítson. – Melyek ennek az új kezdetnek a prioritásai? – A prioritásunk tovább folytatni a küzdelmet az európai értékekért a jelenlegi európai helyzetben, akkor, amikor nagyon sokan és sok országban szkeptikusak azzal kapcsolatosan, hogy az Európai Unió és az európai szolidaritás megmaradhat, és sokan nacionalista érdekek felé orientálódnak. A kezdeti lelkesedés valahogy szétfoszlott – Mit jelentett a 25 év a liga életében? – kérdeztük Csíky Boldizsár társelnököt. – Inkább az foglalkoztat, hogy a politikai műveltség és a politikai érdeklődés egyfajta descrescendóban áll, hogy zenei kifejezést használjak, és a liga is beszűkítette a tevékenységét. Az a kezdeti lelkesedés, ami jellemző volt az első évekre ’90 után, valahogy szétfoszlott. Latens formában ott van még az emberek tudatában, de valahogy a tevékeny jellege ennek egy kicsit lehervadt. Ez az, ami nagyon foglalkoztat. Kerestem a magyarázatát ennek, és ha egyszer erre megtaláljuk a választ, akkor valószínű, hogy fel tudunk támasztani olyan dolgokat, amikre nagy szükség volna. A Pro Európa Liga egyelőre nem teszi le a fegyvert Suhareanu Mircea, a PEL titkára szerint az, hogy 25 év után még létezik a Pro Európa Liga, nagyon jó. De szükség lenne fiatalokra. – Egy új generációnak kellene tovább vinnie a liga üzenetét. 2007 után az volt az érzésünk, hogy a liga szerepe megszűnt: beléptünk az Európai Unióba, azonban Romániának még mindig nagyon sok a tennivalója, amíg valóban beilleszkedik, és nekünk is van még tennivalónk ilyen tekintetben Románia gazdasági és szellemi felemelkedése érdekében. Így aztán a Pro Európa Liga egyelőre nem teszi le a fegyvert, és tovább folytatja a tevékenységét – nyilatkozta a Népújságnak a PEL titkára. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
